Manuel Valls francia miniszterelnök (képünkön) szerdán jelezte, hogy a kormány harmadik és egyben végleges olvasásban is parlamenti szavazás nélkül elfogadottnak tekinti a vitatott munkajogi reformot.
Szerző(k): EconomxA Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) azt javasolja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tagjainak, hogy már szeptember elején kezdődjenek meg a 2017-es évre vonatkozó bértárgyalások.
Szerző(k): MTI-EcoJövőre is folytatódik a 3 éve indított munkahelyvédelmi akció, amely jelentősen hozzájárult a munkanélküliség és a munkáltatók terheinek csökkentéséhez - közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
Szerző(k): MTI-EcoBár a kabinet tavaly ősszel úgy döntött, hogy mégsem módosít a Munka törvénykönyvén, most előállt egy új javaslattal, amely a korábbi tervezetnél sokkal kevesebb könnyítést adna a munkavállalóknak. A kiindulópont az uniós büntetés elkerülése, az újdonság pedig az, hogy egyes dolgozóktól elvennék a hétvégi pótlékot.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHa egy munkáltató tavaly adott lakáshitel támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2016. április 15-ig (munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig) kell összegyűjteni az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációt - hívja fel a figyelmet Fata László cafeteria-szakértő.
Szerző(k): EconomxA Pápai Hús Kft. 4,5 milliárdos vagyonára 110 milliós volt a legmagasabb ajánlat, a pályázatról még áprilisban döntenek - tájékoztatta az MTI-t Szegőné Kemerle Judit felszámolóbiztos.
Szerző(k): MTIAláírta a béremelésről szóló megállapodást az Audi Hungaria Motor Kft. vezetősége és a vállalat munkavállalóit tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ). A 2016-os bérmegállapodás a munkavállalói és a munkaadói oldal kölcsönös megegyezésén alapul.
Szerző(k): MTI, EconomxNincs bérmegállapodás, ezért március 28-tól öt napig sztrájkolni fognak a Volán-társaságok szakszervezetei - tájékoztatta az aláíró szervezetek nevében Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke csütörtökön.
Szerző(k): MTI