Augusztus 31-ével minden Elmű-Émász fogyasztó végszámlát kap majd az E.On-tól, mert a cég áramszolgáltatóként levonul a területről. Az új szolgáltató az állami energiaholding, az MVM egyik cége lesz. A lakossági áram ára ettől azonban nem változik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHárom évre szóló bérfejlesztésről egyezett meg az MVM-cégcsoport menedzsmentje az érdekképviseletekkel - közölte az állami energiaszolgáltató vállalat az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaLengyel sajtóértesülés szerint felmerült a lehetősége, hogy magyar és lengyel partnerséggel épüljön meg a Kalinyingrádba tervezett orosz atomerőmű, amelynek a konkrét építési projektjét nyolc éve jegelik. A gond az volt, hogy a balti államok és Lengyelország nem ígérte meg, hogy vásárolna az ott termelt áramból. Mindez most se biztos, de ha a magyarokat sikerül becsábítani az üzletbe, a kép némileg megváltozhat.
Szerző(k): Barabás Júlia, Szabó M. IstvánA múlt héten döntött a kormány a legnagyobb közszolgáltató állami vállalatok bérfejlesztéséről, eszerint a MÁV-Volán csoport, a Magyar Posta és a Nemzeti Vízművek dolgozók bére 2021. július 1-jétől hároméves bérmegállapodás keretében összesen 15 százalékkal emelkedik. Több terület és mintegy 50 ezer munkavállaló viszont kimaradt az egyezségből - ezeknél van, ahol legalább bértárgyalások zajlanak, másutt viszont semmi nincs kilátásban. Emiatt például az Alföldvíz dolgozói Orbán Viktor rezidenciája elé vonulnának tüntetni.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz MVM Mobiliti Kft. és a Magyar Közút 3 évvel ezelőtt 108 elektromosautó-töltő oszlopot üzemeltetett itthon, jelenleg pedig 1 320 egységük van.
Szerző(k): Szász PéterBefektetésre ajánlja az MVM-et két nemzetközi hitelminősítő.
Szerző(k): Csernátony CsabaA szén-dioxid kibocsátásra kivetett adó árfolyamának nekilódulása lehetelten helyzetbe hozza a Visontán működő utolsó magyar áramtermelő szénerőművet.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgyre többen szembesülhetnek azzal, hogy az állami gáz- és áramszolgáltató Magyar Villamos Művek (MVM) megbízottja keresi meg őket telefonon, és az állami egészségügyi ellátással kapcsolatos elégedetlenségre hivatkozva egészségbiztosítást ajánlgat. Az MVM biztosítási partnere a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó CIG Pannónia, amely nem csak egészség-, hanem számla- és balesetbiztosítást is kínál az MVM-ügyfeleknek, akik a biztosítás díját a rezsiszámlájukon fizethetik be.
Szerző(k): Domokos Erika