Befejezi tevékenységét július 1-étől Jimmy Lai hongkongi médiamogul cége, a Next Digital, a múlt héten megszűnt Apple Daily című hongkongi lap kiadója - jelentette a Bloomberg amerikai hírügynökség egy, a birtokába került belső üzenetre hivatkozva.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA közösségi médiában zajló reklámtevékenység érdekessége, hogy nincs összefüggés a hirdetések hatékonysága és a között, hogy hány követője van egy-egy vállalatnak vagy márkának - derült ki egy romániai felmérésből.
Szerző(k): Barabás JúliaGáspár Laci vállalkozása olyan évet zárt tavaly, mint tavalyelőtt, Csobot Adél cégének viszont sikerült megdupláznia a bevételét. Istenes Bence cége ezúttal nagyon szerény eredménnyel zárt és nem fizetett osztalékot. Puskás Peti vállalkozása még csak most adta le a 2019-es beszámolóját, ami a NAV-nak is feltűnt. Lékai-Kiss Ramóna rendkívül nyereséges cége sem tett még közzé 2020-as beszámolót.
Szerző(k): Domokos ErikaVádat emeltek külföldi erőkkel való összejátszás miatt a demokráciapárti Apple Daily hongkongi lap előző nap őrizetbe vett főszerkesztője és vezérigazgatója ellen pénteken - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Kúria szerint a Klubrádió fellebbezése a médiaszolgáltatási jogosultság meghosszabbításának elutasítása kapcsán nem volt megalapozott - írja a media1.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNem bánt szűkmarkúan a médiatanács a figyelmeztetésekkel az elmúlt időszakban, főként burkolt reklám miatt kaptak sallereket a médiaszolgáltatók, köztük az M1 tévécsatorna is.
Szerző(k): Komócsin SándorA Reklámszövetség véleménye szerint a homoszexualitás és nemváltás tömegmédiában és reklámokban való megjelenítését ilyen mértékben és módon nem indokolt törvényileg szabályozni. A szervezet aggasztónak véli a bűncselekménynek számító pedofília és az alapvető emberi jognak számító szexuális orientáció összekapcsolását a reklám és média törvények módosító szövegtervezetében - derül ki a Magyar Reklámszövetség közleményéből.
Szerző(k): Szabó DánielA Comic Con sztárvendéget jelentett be. A Budapesten első alkalommal megrendezett, a járvány miatt elhalasztott esemény szervezői több híresség vendégeskedését ígérik.
Szerző(k): Rácz Gergő