Tavaly a teljes sajtópiaci bevétel 101,569 milliárd forint volt. A print hirdetési szegmens továbbra is komoly tényező, a válság tovább erősítette azt a tendenciát, hogy a printben bíznak meg a legjobban az emberek - derül ki a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) legfrissebb, Médiatorta 2020 című felméréséből, amely arra is rámutat, hogy a koronavírus okozta válsághelyzet miatt felgyorsult az online tartalmak monetizálása a piacon, aminek köszönhetően az olvasói bevételek is megjelentek a kiadók bevételi struktúrájában.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA NAV csaknem 2400 magánszemély és több mint 1300 gazdálkodó szervezet nevét és elérhetőségét tette közzé a honlapján, akik jelentős összegű adótartozást halmoztak fel. Az összes tartozás több száz milliárd forint. Listán van a Sólyom légitársaság egyik alapítja, Hajdú Péter régi cége, de jobb sorsra érdemes ruhagyárat, könyvkiadót és egészségügyi eszközgyártót is találni az adóhátralékosok között.
Szerző(k): Domokos ErikaA Médiatanács kedden jelentette be, hogy ideglenesen - új pályázat nélkül - odaadja a Klubrádió által eddig hasznát budapesti 92,9 MHz-es frekvenciát az ATV tulajdonosaihoz köthető Spirit FM-nek. A Spirit FM közölte: azt szeretné, hogy a budapesti hallgatók ne maradjanak olyan rádió nélkül, ahol a többoldalú, kritikus gondolkodás teret kap.
Szerző(k): Domokos ErikaA koronavírus-járvány miatt 2020 második félévében tizenhárom százalékkal csökkent a televíziós termékmegjelenítések száma 2019 azonos időszakához képest - írja az MTI a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tájékoztatása nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014-ben még médiapiaci kartell miatt 2,2 milliárd forint bírságot vetett ki négy regionális lapkiadóra, 2021-ben viszont - bírósági jogorvoslati döntésre hivatkozva - 830 millió forintra csökkentette a kiadók jogutódjának, a Mediaworksnek fizetendő büntetés mértékét. A Mediaworks a több száz médiacéget egybeolvasztó KESMA tagja.
Szerző(k): Domokos Erika"A politikailag vezérelt médiaszabályozó-hatóság és a médiapiacon megjelenő, torzító hatású állami beavatkozás együttes hatása kikezdte a média pluralizmusát és a véleménynyilvánítás szabadságát Magyarországon", ezért "legfőbb ideje", hogy az országban helyreállítsák az újságírói és a médiaszabadságot - jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa kedden az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Digi közölte a feltételeket, amelyek mellett eladná magyar üzletágát.
Szerző(k): Rácz GergőAz emberek egy részének idegenkedése az oltásoktól éppen olyan régi, mint maguk a vakcinák. A megrögzött oltásszkeptikusokat és a tudományos eredményeket lekezelőket lehetetlen eltéríteni elutasításuktól, de akiben van nyitottság megértheti, mi a különbség az oltások és az emberek beoltottsága között - ugyanis az utóbbi a fontos.
Szerző(k): Komócsin Sándor