A Google fizetni fog a francia hírszolgáltatóknak azért, hogy cikkeiket a saját platformján is megjeleníthesse. Az óriáscég egy francia fellebbviteli bíróság döntésére reagálva jelentette be, hogy hamarosan megegyezik a szakszervezettel. A forradalmi változást a szerzői jogok uniós felülvizsgálata tette lehetővé - adta hírül az Euronews.
Szerző(k): Domokos ErikaHúsz esztendővel ezelőtt, 2000. október 2-án kezdte meg a műsorszolgáltatást Magyarország első és azóta is egyetlen hírrádiója, az InfoRádió.
Szerző(k): Domokos LászlóOktóber 2-án pénteken elindult az Index korábbi szerkesztősége által indított új internetes hírportál, a Telex.hu. A projektet 34 ezer magánadományozó, köztük 200 ezer euróval egy csehországi üzletember is támogatta. A tervek szerint a későbbiekben előfizetéses modellre állnak át.
Szerző(k): Szabó DánielMegjelent az Európai Bizottság első jogállamisági jelentése. Ezt nem az a szankcionálási mechanizmus, ami miatt uniós pénzeket lehetne megvonni a jövőben a tagállamoktól, de kétségtelenül őszinte látleletet mutat az adott tagállamban uralkodó helyzetről. A Magyarországról szóló részek is elég súlyos megállapításokat tartalmaznak. Nem csoda, hogy a magyar kormány bevetette a nehéztüzérséget a kijelentések cáfolatához és hiteltelenítéséhez. Kár, hogy a "hiteltelennek" tartott források között a magyar kormány is szerepel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette a Magyar RTL Televízió Zrt. és a Central Digitális Média Kft. összefonódásának vizsgálatát - adta hírül a hivatal.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyar celebek közül továbbra is a legnagyobb, több mint egymilliós rajongótábora Kasza Tibornak van a Facebookon. Az énekes-műsorvezető cége egy újabb sikeres évet tudhat maga mögött 2019-ben, több mint százmilliós nyereséggel zárt, és hasonló összegű osztalékot fizet tulajdonosainak - derül ki a vállalkozás éves beszámolójából.
Szerző(k): Domokos ErikaHamarosan újra pályázható lesz a budapesti 98,0 MHz körzeti rádiófrekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNehezítik a Digi indulását a 900 és az 1500 meghertzes frekvenciaárverésen a tender eljárási szabályai a kedden közzétett tervezet alapján.
Szerző(k): Rácz Gergő