Az első brit politikai személyiség, aki az elnökké választott, és januárban hivatalba lépő Donald Trumpnál látogatást tett, a kormányzásban jelentéktelen szerepet játszó, de befolyását illetően mégis fontos UKIP Függetlenségi Párt vezéregyénisége, Nigel Farage volt. Az elnökválasztási kampány során Trumpot tanácsaival és beszédeivel segítő Farage szombaton liftezett fel milliárdosból világpolitikai tényezővé vált barátja lakására - amely a Trump Tower felhőkarcoló legfelső három emeletét foglalja el -, és ott másfél órán át tárgyalt vele.
Szerző(k): InforádióOrbán Viktorral közöl interjút a Daily Telegraph című brit lap. A kormányfő beszélt egyebek mellett az amerikai elnökválasztásról, a schengeni határok védelméről és a Brexitről, amellyel véleménye szerint most az Európai Unió gyengébb, mint eddig.
Szerző(k): MTIWashingtoni látogatásra hívta meg Donald Trump, az Egyesült Államok következő elnöke Theresa May brit miniszterelnököt.
Szerző(k): MTILázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hónapok óta először nem a menekültválsággal kezdte a szokásos heti kormányinfót, hanem Donald Trump győzelmével. A kormány arra számít, hogy javul a kapcsolat a két ország között, korrekt fair együttműködésre számítanak az új republikánus elnöki adminisztrációval.
Szerző(k): EconomxMinden rendben lesz! Nagyjából ezzel a hollywoodi filmekből ismert mondattal reagált a brit miniszterelnök az egyik gazdaságkutató intézet figyelmeztetésére, miszerint a Brexit miatt jókora lyuk keletkezhet az ország költségvetésén az évtized végére.
Szerző(k): EconomxTíz külföldi piacról, köztük Magyarországról készül kivonulni a Marks and Spencer (M&S) brit kiskereskedelmi hálózat. A vállalat hangsúlyozta, hogy ez egyelőre javaslat, amelynek végrehajtásáról konzultáció kezdődik az érintett országokban.
Szerző(k): MTI, EconomxA brit kormány az eredeti menetrendnek megfelelően változatlanul a jövő év első negyedének végéig tervezi a brit EU-tagságot megszüntető folyamat elindítását - mondta hétfőn David Davis, a londoni alsóházban a kilépés irányítására létrehozott minisztérium vezetője.
Szerző(k): Inforádió, MTISzakértők szerint hibát követhet el a brit miniszterelnök, ha megpróbálja megosztani az EU-tagállamok vezetőit, illetve ha a biztonsági együttműködés gyengítésével próbálja zsarolni tárgyalópartnereit a Brexit-tárgyalásokon. Az előbbi ügybe belekeveredett magyar kollégája is.
Szerző(k): Economx