Bár egyre több vállalatvezető érzi úgy, hogy cége felkészült a mai kor digitális kihívásaira, a helyzet nem ennyire egyszerű. Az IT-szakembereknek például már teljesen más a véleménye.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA száz legnagyobb vállalat több mint fele, 54 százaléka továbbra is amerikai tulajdonban van, az összesített piaci tőkeérték 61 százalékát képviselik, a második helyen Kína vállalatai vannak - derül ki a PwC Global Top 100 felméréséből.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBár papíron 9 százalék a társasági adó kulcsa Magyarországon, valójában 4,9 százalékot fizetnek a vállalatok - számolta ki a 2019-es költségvetési törvényjavaslatból az mfor.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóAz egykori ipari és energetikai minisztert élete végén offshore-ügyeivel, az előző rendszerben betöltött szerepével, oligarcházással próbálták befeketíteni. Pedig nemcsak közeli barátai, munkatársai, de még ellenfelei is tisztelettel emlékeznek rá. Valaha volt milliárdos vagyona 2014-ben bekövetkezett halálakor már szertefoszlott. Annak próbáltunk utánajárni, hogy valójában milyen ember volt, hogy szegényedett el az ország korábban egyik leggazdagabb embere.
Szerző(k): Szabó DánielMegkérdezték a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi cégek pénzügyi vezetőit, hogy mit tartanak a legnagyobb veszélynek. Volt néhány meglepő válasz is.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanIdén 15 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett meg beruházási támogatást nagyvállalatok számára a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kérelmeket szeptember 30-ig lehet benyújtani.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNyilvánosságra kell hoznia a kormánynak, hogy mi alapján adott több mint 75 milliárd forintos állami támogatást a nagyvállalati szektornak 2015 és 2016-ban. A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint a kabinet nem titkolhatja tovább azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a támogatási döntéseket meghozta. A döntés nem jogerős - írja a G7.24.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA duális képzésben részt vevő tanulók gyakorlati képzését végző vállalkozásokat a kormány adókedvezménnyel és készpénzben nyújtott támogatásokkal is segíti, ez csak tavaly több mint 30 milliárd forintot hagyott a cégeknél - mondta el a Magyar Hírlapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Szerző(k): K. Kiss Gergely