Lehetővé teszi a kormány a pályázat benyújtását azon vállalatok számára is, amelyeknek félbeszakadt a jelentkezése az energiahatékonyságot növelő beruházások támogatására szolgáló gyármentő program keretében - jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Domokos ErikaTovábbra sem értik az energetikával foglalkozó szakemberek és a házi napelemes rendszerek telepítésén gondolkodó laikusok, hogy miért változtatta meg egyik hétről a másikra 180 fokkal a kormány napenergia-politikáját.
Szerző(k): Komócsin SándorA Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint az oroszok ukrajnai háborúja elborította azt a dominót, ami a gyorsabb, drasztikusabb globális energiaátálláshoz vezet. Az IEA számításai szerint az évtized végére évente 650 GW napelemes termelőpotenciál növekedés várható.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz alig háromezer lakosú, alsó-ausztriai mezővárosban jó ötletnek tartják, hgoy a határban lévő bányató felületének jelentős részére azért telepítsenek úszó-lebegő napelemes rendszert, hogy az a település igényeit elégítse ki - és: a kasszáját gyarapítsa. Grafenwörth amúgy pedig egy csapásra megteheti a klímatudatossá válásának első nagy lépését is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNem tudnak kicsiben gondolkodni, ha zöldhidrogén-gyártásról van szó, akkor is a legnagyobb kell - nagyjából ez a lényege annak a bejelentésnek, ami évi 2 millió tonna hidrogén letermeléséről és 50 milliárd dollár befektetésről szól.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNéhány évről több évtizedre nyúlik a házi napelemes rendszerek telepítésére fordított költségek megtérülési ideje annak következtében, hogy a kormány megváltoztatta az ezekkel termelt elektromos energia költségfelszámolásának szabályait. Legalábbis erre utal egy gyakorlati példa.
Szerző(k): Komócsin SándorA kedvező szabályozásnak köszönhetően óriási tempóban növekszik Romániában azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek nem csupán fogyasztanak elektromos energiát, hanem termelnek is. Két év alatt néhány százról több tíz ezerre ugrott a számuk, és még nem vagyunk az év végén, amikorra további jelentős emelkedést vár a szabályozó hatóság.
Szerző(k): Komócsin SándorPortugáliában éppen az utóbbi honapokban szaporodtak meg az engedélykérelmek a nagyszabású fotovoltaikus projketekre. Van rekordöntés is, de ami fontosabb: gyorsabban is épülnek meg a napelemes rendszerek.
Szerző(k): Szabó M. István