Litvánia a NATO keleti szárnyának megerősítését kéri a Wagner orosz fegyveres csoport szombati lázadása és az alapító, Jevgenyij Prigozsin belorusz száműzetése miatt - közölte Gitanas Nauseda litván elnök a balti állam biztonsági tanácsának ülését követően.
Szerző(k): EconomxAz orosz védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy ezeknek a rakétáknak a „különleges hadművelet” övezetén kívüli használata azonnali csapásokat vonna maga után az ukrajnai döntéshozó központok ellen.
Szerző(k): Horváth TiborTodor Tagarev védelmi miniszter nagyon aggódik az orosz befolyás növekvése miatt az országban. Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) projektet indított a tagállamok számára, hogy közösen szerezzenek be lőszereket Kijev megsegítése végett.
Szerző(k): Horváth TiborMegoldatlan a főtitkári utódlás kérdése a NATO-ban. Boris Pistorius szövetségi védelmi miniszter Jens Stoltenberg NATO-főtitkár megbízatásának meghosszabbítása mellett emelt szót. Mint mondta, főleg, azért mert nagyra értékeli vele az együttműködést.
Szerző(k): EconomxA kormánypárti országgyűlési képviselő abból jutott erre a következtetésre, hogy a vaskeresztesi és felsőcsatári hegyen is a felújították a mezőgazdasági utakat.
Szerző(k): Horváth TiborVlagyimir Putyin elnök nehezen tudná megtartani hatalmát, ha az ukrajnai háború arra kényszerítené Oroszországot, hogy felhagyjon a katonai agresszióval és elfogadja az európai békeszerződést – mondta Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter.
Szerző(k): Horváth TiborPontos dátum még nem található a svéd NATO-csatlakozás zárószavazását illetően. A parlamenti honlapon megjelent táblázat ezzel nem szolgál, azon ugyanis csak a tavaszi ülésszak napirendje látható.
Szerző(k): Horváth TiborEz a ritka lépés arra irányul, hogy nyomást gyakoroljon Budapestre, a szövetség terjeszkedését illetően még a jövő hónapban esedékes csúcstalálkozó előtt.
Szerző(k): Economx