Kína szerdán azzal vádolta meg a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport (G7) országait, hogy "megosztottságot szítanak", miután a nagy ipari hatalmak elítélték Peking kereskedelmi gyakorlatának átláthatatlanságát – írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielEgy több hetes huzavona után, a török elnök szinte meglepetésszerűen, egy nappal a madridi csúcs kezdete előtt bólintott rá Svédország és Finnország NATO csatlakozására. A belengetett vétó formálisan a kurd terror veszély elleni fellépésről szólt, de úgy látszik az idő eléggé sürgetett ahhoz, hogy a NATO egyéb engedményeket is tegyen Ankarának, meg ne is.
Szerző(k): Sasvári MarcellA szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg, és Joe Biden az Egyesült Államok elnöke a NATO madridi csúcstalálkozó ja előtt tartottak közös sajtótájékoztatót, ahol az orosz elnök céljainak romba dőléséről és a közös egységről beszéltek. Az kulcsszó az elrettentés, ezzel együtt pedig egyre több amerikai katonát fognak Európába irányítani.
Szerző(k): Sasvári MarcellKlímasemlegesség elérését tervezi 2050-re az észak-atlanti szövetség - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Madridban, a szervezet állam- és kormányfőinek csúcstalálkozójához kapcsolódó nyilvános fórumon.
Szerző(k): Tér DiánaTörökország visszavonta a finn és svéd NATO-csatlakozással szembeni vétóját - írja a Politico alapján a hvg.hu.
Szerző(k): Tér DiánaBár eleinte teljesen az volt a közvélekedés, hogy a törökök csak formalitásból kritizálják Svédország és Finnország NATO csatlakozási szándékát, és a júniusi csúcstalálkozóra megoldódik a helyzet, mostanra elkönyvelhető, hogy a procedúra tovább fog húzódni a vártnál. Az érdekelt felek ma ismét egy asztalhoz ülnek, de a folytonos udvarias hangnem ellenére, Erdogan egyelőre hajthatatlannak tűnik és feltehetően többet akar a dologtól, mint amit nyíltan bevall.
Szerző(k): Sasvári MarcellA NATO jóval 300 ezer főre emeli a magas készültségben tartott katonai erőinek létszámát, hogy kezelni tudja az Oroszország által jelentett biztonsági kihívásokat - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn a szervezet tagországainak madridi csúcstalálkozója előtti brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Domokos ErikaA Microsoft megállapította, hogy az Oroszországhoz köthető hackercsoportok NATO-országokat is célba vettek, több tucat adatlopási kísérletet regisztráltak. A cég friss jelentésében a Kreml többfrontos kiberkémkedési- és propagandastratégiájára is figyelmeztet.
Szerző(k): Nagy Martin