Orbán Viktor miniszterelnök az Origón megjelent interjújában arról beszélt, hogy már a béke és a háború között kell dönteni a vasárnapi választáson. Szerinte a NATO-n belül országcsoportok versenyeznek, hogy minél jobban bevonódjanak a háborúba, vagy minél kevésbé. A miniszterelnök úgy látja, van egy mesterséges árfelhajtó politika Nyugaton, miközben beütött az infláció. Az infláció 50 százaléka is az energiaár-emelésből származik. A miniszterelnök nem biztos a választási győzelemben, de optimista.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb, akár több százmillió euró értékű fegyverszállításokkal segítheti Németország az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajna önvédelmi képességének fejlesztését csütörtöki német lapértesülések szerint.
Szerző(k): Szabó DánielVlagyimir Medinszkij orosz főtárgyaló a tegnapi isztambuli tárgyalásokat követően, amelyeken Oroszország közölte, hogy visszavonul Kijevből és Csernyihivből, nyilatkozott. Elmondása szerint a tárgyalások Ukrajnával folytatódnak, de Oroszország álláspontja a Krímről és a Donbasz régióról nem változott - írta a BBC.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy kiszivárgott dokumentum szerint a NATO tagállamai héjákra és galambokra oszlottak abban a kérdésben, milyen stratégiát kellene követnie a katonai szövetségnek az Ukrajnában folyó háború ügyében, még abban sem értettek egyet, hogy van-e értelme szóba állni Vlagyimir Putyinnal vagy ez csak az orosz államfőt erősíti.
Szerző(k): Csernátony CsabaEgy kiszivárgott dokumentum szerint a NATO tagállamai héjákra és galambokra oszlottak abban a kérdésben, milyen stratégiát kellene követnie a katonai szövetségnek az Ukrajnában folyó háború ügyében, még abban sem értettek egyet, hogy van-e értelme szóba állni Vlagyimir Putyinnal vagy ez csak az orosz államfőt erősíti.
Szerző(k): Komócsin SándorUkrajna kész megvitatni a semleges státusz elfogadását az Oroszországgal kötendő békemegállapodás részeként, de ezt harmadik félnek kellene garantálnia és népszavazásra bocsátani - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap négy, a független orosz médiát képviselő újságírónak.
Szerző(k): Domokos ErikaPaweł Jabłoński lengyel külügyminiszter szerint Oroszország inváziója fenyegetést jelent a kelet-európai országokra, köztük a NATO-szövetségesekre is. "Ha Oroszország megnyeri ezt a háborút, több országot fog megtámadni" - mondta Jabłoński a dohai fórumon.
Szerző(k): Molnár CsabaLengyelország megpróbál felzárkózni az Egyesült Államokhoz: a GDP 3 százalékra emelik az ország védelmi költségvetését. Ugyan a lengyelek eddig is teljesítették a NATO által elvárt 2 százalékot, Vlagyimir Putyin orosz elnök háborúja arra sarkallja őket, hogy még jobban kivegyék a részük Európa védelméből.
Szerző(k): Sasvári Marcell