A NATO keleti szárnyának megerősítéséről tárgyalt Szófiában az amerikai védelmi miniszter. Bulgária elutasította, hogy katonai segélyt küldjön Ukrajnának.
Szerző(k): Molnár CsabaA NATO keleti szárnyának megerősítéséről tárgyalt Szófiában az amerikai védelmi miniszter. Bulgária elutasította, hogy katonai segélyt küldjön Ukrajnának.
Szerző(k): Szász PéterA holland kabinet március 18-án véglegesítette döntését arról, hogy a NATO kérésének megfelelően Patriot légvédelmi rendszereket telepít a szlovákiai Szliácsba. Németország és Hollandia közösen vesz részt a projektben - írja az NL Times.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA három hete tartó ukrán háború alapjaiban rázta föl Oroszország egyik legnagyobb közvetlen szomszédját, Finnországot, ahol a közvélemény drasztikus módon billent a NATO csatlakozás felé. Putyin ambíciói Ukrajna finlandizálására könnyen úgy végződhetnek, hogy a procedúra névadója megtagadja régóta tartott semlegességét.
Szerző(k): EconomxSzerdán a finn és a svéd védelmi miniszter külön is leült tárgyalni Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. A három hete tartó ukrán háború alapjaiban rázta föl Oroszország egyik legnagyobb közvetlen szomszédját, ahol a közvélemény drasztikus módon billent a NATO-csatlakozás felé. Putyin ambíciói Ukrajna finlandizálására könnyen úgy végződhetnek, hogy a procedúra névadója megtagadja régóta tartott semlegességét.
Szerző(k): Sasvári MarcellA NATO nem fogja katonai beavatkozással megkockáztatni az ukrajnai háború eszkalálódását - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közös berlini sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Szerző(k): Tér DiánaSzerdán rendkívüli ülést tartott a NATO, ahova a rendes tagok védelmi és biztonsági miniszterein túl, a veszélyeztetett Ukrajna, Grúzia, Finn- és Svédország, illetve az EU képviselőjét is meghívták. Az egyeztetés zárt ajtók mögött folyt, de a NATO főtitkár szerint egységes vélemény alakult ki a jövő konfliktusainak minden frontján.
Szerző(k): Sasvári MarcellNem könnyű tárgyalások folynak Oroszország és Ukrajna között, de van remény a kompromisszumra - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán az orosz RBK tévécsatornának nyilatkozva.
Szerző(k): K. Kiss Gergely