Zárjegy nélküli cigarettákat is találtak két bolgár autósnál.
Szerző(k): EconomxLehúzhatta a rolót a bolgár férfi, akit Győrnél csíptek el a NAV pénzügyőrei a nála lévő redőnyökbe rejtett több száz doboz cigarettával.
Szerző(k): EconomxIsmét közzétette az adóhatóság azoknak a foglalkoztatóknak az adatait, akik nem tartják be a munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó követelményeket.
Szerző(k): Zádori BenceA Nézőpont Intézet bemutatta a Hófehér gazdaság felé című legújabb elemzését, amely Magyarország gazdaságfehérítési eredményeit mutatja be közép-európai összehasonlításban. A rendezvényen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, még szélesebb kontroll alá vonják a magyar gazdaságot. De kiderült az is, hogy tízből hét magyar hisz a kapcsolati tőkében.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaTizenhét ingatlant, nyolc gépkocsit, köztük sportautó-ritkaságokat és félmilliárd forint értékű készpénzt is zár alá vett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy adócsalásra szakosodott bűnszervezet felszámolásakor.
Szerző(k): EconomxA NAV szerint nem igaz, hogy kevesebbet keresünk, mint amit a KSH mond, és meg is magyarázzák, miért.
Szerző(k): EconomxKiderült az is, hogy melyik városban és kerületben viszik haza a legtöbb pénzt a magyarok.
Szerző(k): EconomxAz ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a most kezdődött héten.
Szerző(k): Economx