Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársának feljelentése nyomán hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelte a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerdán az MTI megkeresésére.
Szerző(k): MTIA NAV elnöke körlevelet küldött szét a régiós főigazgatóknak illetve a Kiemelt- Adó és Vám Főigazgatóságnak, hogy nézzenek alaposan a boltosok körmére online pénztárgép-ügyben - derül ki az Index birtokába jutott körlevélből.
Szerző(k): Index.huDecember 20-a (péntek) több szempontból is fontos adózási határidő. Egyrészt ez a határideje a társaságiadó-feltöltésnek, és ugyancsak december 20-ig lehet az egyszerűsített vállalkozói adót fizetők körébe bejelentkezni, vagy abból kijelentkezni.
Szerző(k): EconomxCsillagháborús technikákat vásárolna az adóhatóság a csempészek minél hatékonyabb felderítése érdekében. A pénzt az EU adja, a konkrét tervek már megszülettek, a pályázatokat azonban még nem írták ki. A tervek szerint drónokat - vagyis a távirányítható repülőgépeket is bevetnének.
Szerző(k): Papp ZsoltA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint nem szükséges az üzemanyagkutak - vagy bármely más kereskedelmi egység - esetében az online pénztárgépek bevezetési határidejének kitolása, mert a jogkövető pénztárgép-üzemeltetőket nem érheti hátrány.
Szerző(k): MTIBejelentés nélkül dolgozó macedón és román állampolgárok is vágták a karácsonyra szánt fenyőfákat egy zalai ültetvényen, amelynek tulajdonosa több millió forintos adótartozást is felhalmozott - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője.
Szerző(k): MTI-Eco, InforádióA NAV hozzányúlhat a bankszámlánkon lévő pénzhez, de akár a szinte teljes ingó és ingatlan vagyont is végrehajtás alá vonhatja, ha nem fizetjük meg időben a köztartozásunkat. Vannak azonban kivételek is.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKedden adóellenőrök szállták a meg a Welt 2000 Kft. irodáit, a 444.hu hírei szerint. A leírás alapján pénzügyőröket is vittek magukkal, akik fegyverrel és bilincsekkel érkeztek, biztos, ami biztos.
Szerző(k): Index.hu