Lázár Jánost hivatalosan irat, levél vagy bejelentés formájában nem értesítette az adócsalások ügyében Horváth András volt adóellenőr. Az államtitkár közlése szerint Révész Máriusz fideszes képviselő a NAV működését érintő névtelen, konkrétumokat nélkülöző figyelemfelhívással és javaslatokkal kereste meg.
Szerző(k): Inforádió, MTILakást bérelt a NAV, majd sorban kihívta magához a különböző szerelőket és egyéb szolgáltatásokat nyújtókat. Az eredmény lesújtó. (Képünk illusztráció.)
Szerző(k): EconomxMégsem lesz bizottsági ülés a parlamentben.
Szerző(k): EconomxA Transparency International (TI) nem érti, az állami szervek miért nem vizsgálják ki érdemben Horváth András vádjait - közölte a civil szervezet.
Szerző(k): EconomxNéhány hete a fővárosban, a napokban pedig a Dél-Alföldön számoltak fel a NAV pénzügyi nyomozói egy-egy mosószer hamisító üzemet. A két ügyben összesen 4,5 tonna hamis mosóport, több mint 32 ezer liter folyékony mosószert, másfélezer doboz hamis vízlágyítót, több ezer kilogramm alapanyagot, és a gyártáshoz használt eszközöket, csomagolóanyagokat foglaltak le. Eddig tíz férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Szerző(k): EconomxA Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei cukrozott szilvacefrét, erjedésben lévő szeszes folyadékot, kiszerelt bort, valamint illegális pálinkafőző berendezést találtak egy mezőberényi ingatlanon és egy bócsai telephelyen. Előkerült még néhány, pálinkakészítéshez használatos berendezés és eszköz, illetve borászati adalékanyag, amelyeket a helyszíneken lefoglaltak. A két ügyben összesen 126 millió forintot meghaladó jövedéki bírság várható.
Szerző(k): EconomxÜgyészek, rendőrök és vámosok közösen számoltak fel egy bűnszervezetet, melynek tagjai a komáromi kikötőben a hajókból gázolajat fejtettek le, és értékesítettek. A gyanú szerint orgazdák legalább tízezer liter üzemanyagot vásároltak tőlük - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szombaton az MTI-t.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 45 példány élő védett madarat, 23 karton magyar adójegy nélküli cigarettát és 3 gramm amfetamin gyanús anyagot találtak egy autóbuszon Lajosmizsénél.
Szerző(k): Economx