Nyomozók vitték el az otthonából Putnik Lázárt, Újszentiván polgármesterét, aki a gyanú szerint két társával eltüntette a munkásszálló építésére kapott 113 millió forintnyi, vissza nem térítendő állami támogatást.
Szerző(k): Tér DiánaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét immár hatodik éve, viszont ez nem jelenti azt, hogy az adózók hátradőlhetnek. A bevallási tervezetet érdemes alaposan átnézni, pontosítani. Főként akkor, ha valaki szerzett olyan jövedelmet, amiről a NAV-nak nincs tudomása, vagy jogosult kedvezményre!
Szerző(k): Szabó DánielOtthonából vitték el a nyomozók Újszentiván polgármesterét - értesült az rtl.hu. Egy önkormányzattal szerződött pályázatírót is őrizetbe vettek. Három hete a NAV tartott razziát a Csongrád-Csanád megyei község polgármesteri hivatalában.
Szerző(k): Domokos ErikaAz életminőség egyik fontos szegmense a vásárlóerő. Önmagukban is növelik a foglalkoztatást, ami tovább javítja az életminőséget. A GKI Gazdaságkutató friss elemzése a hazai vásárlóerőt térképezte fel, és kiderült, hogy 2020-ban a legszegényebb és a leggazdagabb település között 6,5 millió forint volt a különbség.
Szerző(k): Tér DiánaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) november 15-től több mint kétezer töltőállomást ellenőrzött, a pénzügyőrök eddig mindössze 12 esetben állapították meg a hatósági ár megsértését - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Szerző(k): Szász PéterFebruár 25-éig kell elküldeniük a 21KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A bevételi nyilatkozat az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással egyszerűen, gyorsan kitölthető és beküldhető.
Szerző(k): Szabó DánielEgyre népszerűbbek napjainkban a vásárlási utalványok, mivel az utalvány birtokosa rugalmasan döntheti el, hogy mikor és mire váltja be, a kereskedők számára pedig kedvező lehetőséget biztosít a forgalmuk és ismertségük növelésére. Nem árt azonban az adózási kérdésekkel is tisztában lenni.
Szerző(k): Molnár CsabaFebruár közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és az adó-visszatérítés összege - írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Szerző(k): Szabó Dániel