Vámkötelessé váltak a Nagy-Britanniából érkező és az oda tartó termékek, mivel az Egyesült Királyság 2020. február 1-jén kilépett az Európai Unióból, január elsején pedig elhagyta az EU vámunióját is.
Szerző(k): Rácz GergőA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészíti a személyijövedelemadó(szja)-bevallási tervezeteket, amelyeket március közepétől érhetnek el az adózók a NAV eSZJA oldalán - közölte az adóhivatal.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Széchenyi pihenő (Szép) kártya 2021-ben érvényes tudnivalóira hívta fel a figyelmet a NAV a honlapján.
Szerző(k): Domokos LászlóA Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik korábbi igazgatóhelyettese és három társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.
Szerző(k): Domokos LászlóKét autóban összesen 5 ezer doboz csempészcigarettát találtak a pénzügyőrök.
Szerző(k): Csernátony CsabaJanuár 1-től több esetben is illetékmentes lehet a lakásvásárlás, amelyeknek főszabályait egyértelműsítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Azt is tisztázták, hogy mikor kell mégis kifizetni csok mellett a kötelező közterhet.
Szerző(k): Szabó DánielA megszokottnál rövidebb ideig tartanak nyitva szerdán a a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatai.
Szerző(k): Szász PéterA cégeknek és az egyéni vállalkozóknak már a magánszemélyek részére kiállított számlákat is jelenteni kell a NAV-nak 2021. január 1-jétől, ez újabb lökést adhat az online számlázásra való átállásnak.
Szerző(k): Domokos László