Brüsszelben tárgyal jövő kedden az iráni atomprogramról kötött 2015-ös megállapodás jövőjéről Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kezdeményezésére a megállapodást aláíró három uniós ország és Irán külügyminisztere - közölte az Európai Unió külügyi szolgálata pénteken.
Szerző(k): Szepesi AnitaA tervek szerint a felvonulási épületek építése idén megkezdődik, a reaktorok kivitelezése 2020-ban indul, és az atomerőmű két új blokkja 2026-ban és 2027-ben áll majd kereskedelmi üzembe - mondta Süli János tárca nélküli miniszter.
Szerző(k): Domokos ErikaA Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kedden megnyitotta uránbankját Kazahsztánban, a 150 millió dolláros beruházással készült létesítménnyel azt akarják elérni, hogy ne kezdjenek urándúsításba újabb országok - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterHivatalosan is lezárja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) azt a vizsgálatát, amely arra vonatkozik, hogy Irán a múltban tett-e erőfeszítéseket nukleáris fegyverek kifejlesztésére, azonban továbbra is felügyeli az országban zajló tevékenységeket - közölte a szervezet kedden tartott bécsi ülése után.
Szerző(k): MTIA Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) \"semmiképp\" sem engedi át Iránnak a nukleáris objektumok ellenőrzésének felelősségét - hangoztatta csütörtökön kiadott közleményében John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Szerző(k): MTIMagyarország kérésére a nukleáris tevékenység és a hozzákapcsolódó anyagok fizikai védelmét vizsgálja hétfőtől Magyarországon a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakértőiből álló delegáció.
Szerző(k): MTICsírátlanító üzem épül Azerbajdzsánban az Izotóp Intézet Kft. vezetésével. A magyar társaság a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) tenderén nyerte el a beruházást.
Szerző(k): Major AndrásElfogadta a meghívást egy június végi, magyarországi látogatásra Yukija Amano, a NAÜ főigazgatója - közölte az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Szerző(k): NAPI