A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kompenzálja az áfaemelést az uniós forrásokból támogatott projektek megvalósulása érdekében.
Szerző(k): NAPIIdén eddig 46 pályázatot hirdetett meg az NFÜ, a gazdaságfejlesztési programon belül márciusig közel 98 milliárd forintot kötöttek le.
Szerző(k): Kiss MelindaMagyarország az európai uniós források teljes, száz százalékos felhasználására törekszik annak ellenére is, hogy a gazdasági válság némileg lassította a programok haladását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
Szerző(k): MTIAnnak érdekében, hogy a következő években a még mintegy 5500 milliárd forint uniós forrás kifizetése megoldható legyen, már rövidtávon is látványos eredményeket lehetővé tévő lépésekre van szükség - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Az eljárásrend módosulásával az NFÜ szerint gyorsabban jutnak majd forráshoz a győztes pályázók. Ahol a megvalósítás elmaradásának veszélye fennáll, projektfelügyelőt rendelhetnek ki.
Szerző(k): NAPIMegemelkedett a Helyi hő- és hűtési energiaigény kielégítése megújuló energiaforrásokkal című kiírás keretösszegét - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Az eredeti keret kimerülése után beérkezett pályázatok támogathatóságáról az Európai Bizottság felé kezdeményezett átcsoportosítási kérelem elbírálását követően döntenek.
Szerző(k): NAPINégymillióról tízmillióra nő a vissza nem térítendő támogatás az Új Széchenyi Terv legnépszerűbb pályázatán, a Mikrovállalkozások fejlesztése című kiíráson.
Szerző(k): NAPIA közgyűlés még decemberben alakította át a Mavir irányítását, a felügyelőbizottság elnöke most az NFÜ vezetője lett.
Szerző(k): Leszák TamásA harmadik negyedévben a heti csaknem 20 milliárd forint kifizetés volt jellemző - mondta az NFÜ elnöke.
Szerző(k): MTI