A veszprémi körgyűrűn egy összekötő út tervezésére 73 milliót, a szombathelyi intermodális csomópont tervezésére pedig nettó 358 millió forintot költenek.
Szerző(k): Németh GézaA Colas Út Építőipari Zrt. építheti meg a Balatoni Bringakör Balatonőszöd és Balatonlelle közötti szakaszának egy 2,8 kilométeres részét, nettó 357 millió forintért. A becsült ellenérték ettől 80 millióval több, 437 millió forint volt.
Szerző(k): Németh GézaA Dunakiliti-Dobroho¹t' (Doborgaz) közötti gyalogos-kerékpáros Duna-híd magyar részének építésére írt ki közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Németh GézaA Budapestről a Balatonhoz vezető, az EuroVelo 6, illetve a Balaton környéki kerékpárutakból terveztet összesen három szakaszt a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Németh GézaA Kalocsa és Paks közötti új Duna-híd tervezésére és kivitelezésére írt ki közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az állami cég a becsült ellenértéket nem közölte.
Szerző(k): Németh GézaA fővárosból a Balatonra tartó kerékpárút nem készült el 2019 nyarára, a teljes, 108 kilométeres útvonal még 2020-ban sem épül meg. A közbeszerzési eljárások alapján több szakasz kivitelezése is legkorábban tavasszal kezdődhet el, a kivitelezés 10-15 hónapot vehet igénybe.
Szerző(k): Domokos ErikaA Zalaegerszeg és Körmend közötti autóút tervezésére írt ki tendert a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A tervezési idő 15 hónap.
Szerző(k): Németh GézaElkészült a 67-es főút Kaposfüred és Látrány közötti szakaszának fejlesztése, a forgalom kétszer két sávon óránként 110 kilométeres sebességgel haladhat - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos Erika