A HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. építheti meg a miskolci tehermentesítő utat és az úgynevezett Y-hidat, nettó 13 milliárd 498 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA budapesti Déli összekötő vasúti hidat a tiszakécskei Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. építheti át három vágányúra, nettó 35 milliárd 921 millió forintért. A becsült ellenérték ennél másfél milliárd forinttal kisebb volt.
Szerző(k): Németh GézaA Kalocsától az M9-es gyorsforgalmi útig tartó, valamint a Baja és Pörböly közötti út felújítását tervezteti meg a NIF úgy, hogy azok mellett kerékpárút is lesz majd.
Szerző(k): Németh GézaA Galvani híd és a hozzá vezető út tervezése a leszerződött 1 milliárd 186 millió forint helyett 1 milliárd 518 millió forintba kerül, a műszaki tartalom változása miatt.
Szerző(k): Németh GézaA CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. valamint az Unitef'83 Zrt. tervezheti az Észak-balatoni vasútállomások felújítását, nettó 349,8 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzésen keres ajánlattevőket három, összesen mintegy 10 kilométernyi út tervezésére Pakson. Rövid idő alatt ez a második paksi út-tervezési tenderkiírás - derül ki az uniós közbeszerzési közlönyből.
Szerző(k): Németh GézaA Püspökladány és Biharkeresztes közötti 55,6 kilométer hosszú vasútvonal villamosításának tervezésére és kivitelezésére írt ki tendert a NIF.
Szerző(k): Németh GézaMintegy 10 kilométer hosszban, három út épül Pakson, a régi 6-os út négysávos lesz az erőmű bejáratáig.
Szerző(k): Németh Géza