Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.
Szerző(k): Szász PéterNovák Katalin bejelentésével ellentétben, január helyett csak július 1-től lesznek ingyenesek a meddőségkezelésben használt gyógyszerek - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményéből.
Szerző(k): Szepesi AnitaJanuár elsejétől ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt, jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kormány szerint egyre kisebb a nyugdíjas szegénység Magyarországon. Az Eurostat adatai azonban árnyalják a képet.
Szerző(k): Szabó DánielÚgy tűnik, sok érintett félreértette az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának bejelentését: nem csak a nyugdíjprémium vonatkozásában, de abban is, hogy a nyugdíjkiegészítés milyen mértékben épül majd be a jövő évi ellátásokba. Farkas András nyugdíjszakértő tisztázta a nem ritkán túlzó vitahelyzeteket.
Szerző(k): K. Kiss GergelySok kritika éri az elmúlt időszakban a nyugdíjrendszert, hogy az inflációkövetést majd' egy éves késéssel építik be a juttatásokba. Az ellenzék új fajta indexálásról terjesztett be javaslatot, de Novák Katalin családügyi államtitkár kifigurázta a beterjesztett csomagot.
Szerző(k): Szabó DánielKét és fél millióan számíthatnak a novemberi nyugdíjprémiumra, mert nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja azt, aki jogszabályilag jogosult rá - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin a köztévén.
Szerző(k): Szabó DánielMinden eddiginél magasabb összegű lesz a novemberi nyugdíjprémium, amelyre minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő - mintegy 2,5 millió - ember jogosult - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna