Tovább szigorítana az amerikai kormányzat a Kínába irányuló chip export amúgy is komoly szabályrendszerén. Elsősorban a mesterséges intelligencia működéséhez szükséges chipek eladását korlátozná tovább, a hírre estek is az érintett gyártók részvényei.
Szerző(k): EconomxA jelek szerint az amerikai tőzsdéken eldőlt az irány, ez pedig felfelé. Az elemzők azonban ismét egyre jobban aggódnak amiatt, hogy gyakorlatilag csak a legnagyobb cégek részvényei képesek drágulni, a piac szélesebb rétegei lemaradnak. Ez sokszor vezetett már nagyobb galibához.
Szerző(k): EconomxGyakorlatilag felrobbant az Nvidia részvényeinek árfolyama a tőzsdén a vártnál jobb gyorsjelentésre és a menedzsment előrejelzésére reagálva. A mesterséges intelligencia iránti kereslet miatt a cég brutálisan megemelte várakozásait. A chipgyártó piaci értéke már megközelíti az egybillió dollárt, ennél kevés drágább vállalat szerepel a világ tőzsdéin.
Szerző(k): EconomxKiemelkedően magas hozamokat produkált az amerikai tőzsde az elmúlt három évben úgy, hogy arra nem számítottak igazán az elemzők. Most sem gondolják, hogy összeomlana a piac, de jóval szerényebb hozamot várnak a részvényektől.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Nvidia az év elején arra figyelmeztetett, hogy a nagy GPU-hiány 2021-ben is fennáll majd, és most a vállalat arra számít, hogy az ellátási problémák 2022-ben is fennmaradnak. A gyártó vezérigazgatója, Jensen Huang a héten az cég 2022-es pénzügyi év második negyedévének eredménybeszámolóján elmondta, hogy a jövő év nagy részében is fennakadásokra számít.
Szerző(k): Szabó DánielJensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója először ismerte el, hogy a brit Arm chiptervező tervezett felvásárlása hosszabb időt vehet igénybe, mint az eredetileg tervezett 18 hónap. Az akvizíciót, amely a világ két legerősebb chipgyártó vállalatát egyesítené, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Kína szabályozó hatóságai vizsgálják - írja a The Verge.
Szerző(k): Szász PéterA Santa Clara-i óriáscég újabb integrált grafikuskártya-szériával száll versenybe az Nvidia és az AMD kínálatával, miközben a termék idővel akár megoldást is jelenthet a hardverpiac játékosokat érintő válságára.
Szerző(k): Nagy MartinEgy év kihagyás után ismét megrendezik a videójáték-ipar egyik legjobban várt eseményét, de még nem tudni, megéri-e követni a hype-ot. A 2020-as expo lemondása teret engedett a Summer Game Fest és az IGN Summer of Gaming felemelkedésének, így a közönség idén már válogathat is a technológia és játékpiaci szereplők műsorkínálatából. A nagymúltú kiállítássorozat ugyan egyre kevesebb olyan pillanatot tartogat, mint a 2019-es Keanu Reeves-performansz, még mindig meghatározó felületet biztosít az olyan videójáték-ipari óriások számára, mint az Xbox, a Ubisoft vagy a Nintendo.
Szerző(k): Nagy Martin