Hamis érvekre hivatkozva vétózná meg a kormány az uniós orosz energiaembargót, csak hogy a Mol nyereségét ne veszélyeztesse semmi, amit az olcsó orosz olajon zsebel be - véli a Greenpeace Magyarország. A Mol-csoport ma megjelent első negyedéves pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy 38 százalékkal növekedett a profitja (271 milliárd forintra) 2021 első három hónapjához képest. A magyar kormány gazdasági szempontokra hivatkozva akar vétózni, pedig Brüsszel 2024-ig haladékot is adna Magyarországnak az átállásra. A Greenpeace szerint morálisan vállalhatatlan a lépés, és klímavédelmi szempontból is a takarékosság lenne az egyetlen út előre.
Szerző(k): Domokos ErikaA múlt heti tűzesetet követően ismét termelnek a Hungerit vágóhídján - közölte baromfifeldolgozó cég.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz amerikai Procter & Gamble (P&G) adózott eredménye az első negyedévben 4 százalékkal, 3,4 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 3,2 milliárd dollárról. Szakértők kisebb profitra, 3,3 milliárd dollárra számítottak.
Szerző(k): Szász PéterElemzők által becsültnél jobb negyedéves adatokat közölt az IBM annak ellenére, hogy a profitja elmaradt az egy évvel korábbitól. Az első negyedévben adózott eredménye 23 százalékkal, 733 millió dollárra, részvényenként 0,81 dollárra csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Szerző(k): Szász PéterA Rába Járműipari Holding Nyrt. szerdán tartotta éves rendes közgyűlését, ahol elfogadták a társaság 2021-re vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint összeállított egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásait. A cég nem fizet osztalékot, eredménytartalékba helyezték a cég 2021-ben elért eredményét - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): Szász PéterAz ingatlan.com nettó árbevétele 2021-ben, évi 17 százalékos bővüléssel 3,8 milliárd forintra nőtt - közölte az ingatlanhirdetési portál.
Szerző(k): Szász PéterValószínűleg soha nem működött olyan nagy árréssel a Mol olajfinomítója, mint most. A finomítás profitabilitása máshol is nagyon megugrott, de a magyar cégnél erre még rátett egy jókora lapáttal, hogy a nyugati típusú kőolajoknál sokkal olcsóbban szerzi be az alapanyagot Oroszországból - írja a G7.
Szerző(k): Szász PéterA Szentkirályi Magyarország árbevétele több mint 10 százalékkal, eladásainak volumene pedig 7 százalékkal nőtt a tavalyi évben 2020-hoz képest.
Szerző(k): Tér Diána