Egy nap alatt duplázták értéküket a felhő alapú adattárolással foglalkozó Snowflake részvényei, pedig a kibocsátás már önmagában is rekordnak számított a szoftvercégek között. A járvány nagyon keresetté tette a cég termékeit, s a kibocsátásba Warren Buffeték is beszálltak.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásElemzők által vártnál lényegesen nagyobb adózás előtti negyedéves nyereségről jelentett kedden a Hennes & Mauritz (H&M) svéd divatáru-kiskereskedelmi lánc - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterGigászi céltartalékot kellett képezniük, de így is 100 milliárd forint fölötti profittal zárta a bankszektor az első félévet. A hitelezés bővült, a portfóliók minősége egyelőre javult, mivel a moratóriumos hitelek nem számítanak nem teljesítőnek.
Szerző(k): Herman BernadettA koronavírus hatásai ellenére is magasabb lehet a tavalyinál a Szerencsejáték Zrt. idei árbevétele – mondta a társaság keddi sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint Czepek Gábor vezérigazgató.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Alteo-csoport kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 48 százalékkal 3,13 milliárd forintra, konszolidált árbevétele 33 százalékkal 16,16 milliárd forintra nőtt az első félévben az előző év azonos időszakához képest - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKevesebb mint harmadára csökkent az amerikai bankszektor teljes nyeresége a második negyedévben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielTovább nőtt a kínai ipari vállalatok nyeresége júliusban, immár a harmadik egymást követő hónapja folytatva a helyreállást a koronavírus-járvány okozta visszaesésből - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Ferencváros meglepetés győzelmet ért el szerda este a skót bajnok Celtic ellen, amivel bejutott a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe. A svéd Djurgarden elleni sikerrel együtt ez már 660 ezer euró bevételt jelent a csapatnak.
Szerző(k): Szabó Dániel