nyomozás

11.
21.
08:06
Kiforgatják a hatóságok Macronék zsebeit

Kiforgatják a hatóságok Macronék zsebeit

Vizsgálja a párizsi ügyészség, hogy honnan kapott Emmanuel Macron francia államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű pártja tavaly 144 ezer eurós összegben adományokat - erősítették meg kedden igazságügyi források az Europe1 kereskedelmi rádió értesülését az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Dániel
11.
14.
13:03
Könyörtelenül elbántak az idősekkel

Könyörtelenül elbántak az idősekkel

Ingatlanos csalókra csaptak le összehangolt akcióval a budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival. A 10 gyanúsított között 4 ügyvéd is van - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Szerző(k): Szepesi Anita
11.
13.
21:50
Lemondott a lengyel bankfelügyelet elnöke

Lemondott a lengyel bankfelügyelet elnöke

Bejelentette lemondását kedden Marek Chrzanowski, a lengyel bankfelügyelet (KNF) elnöke, miután egy kereskedelmi bank tulajdonosa hivatali visszaéléssel vádolta őt meg, és egy hangfelvétellel alátámasztva ügyészségi bejelentést tett ellene. A lengyel főügyész közölte, hogy az ügyben nyomozást rendelt el.

Szerző(k): Szász Péter
11.
13.
11:19
Komoly bizonyíték került elő a szaúdi újságíró meggyilkolásáról

Komoly bizonyíték került elő a szaúdi újságíró meggyilkolásáról

Szakértői értékelések szerint újabb nyom köti össze Mohammed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörököst Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolásával - írta a The New York Times (NYT) című amerikai napilap helyi idő szerint hétfőn.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
11.
08.
14:13
Elios-ügy: ezzel még nincs vége - megszólalt az OLAF

Elios-ügy: ezzel még nincs vége - megszólalt az OLAF

A héten a rendőrség bűncselekmény hiányában leállította a nyomozást az Elios közvilágítási tenderei kapcsán. Az Európai Csalás Elleni hivatal szerint helytállók a bizonyítékaik és van bűncselekmény.

Szerző(k): Szabó Dániel
11.
06.
21:49
Megszüntették az Elios ügyében folytatott nyomozást

Megszüntették az Elios ügyében folytatott nyomozást

Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt. ügyében, ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozást - közölte Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel.

Szerző(k): Domokos László
11.
02.
09:02
Egy két Paks 2 méretű botrány küldött padlóra egy egész kontinenst

Egy két Paks 2 méretű botrány küldött padlóra egy egész kontinenst

Irányított közbeszerzések, pénzmosás, több millió dolláros kenőpénzek, mindez egy benzinkúton kulminálódva - ez Brazília történetének legnagyobb korrupciós botránya, amely lefékezte egy egész térség gazdaságát és elsöpörte a politikai elitet. Méreteit tekintve olyan a helyzet, mintha Magyarország legnagyobb beruházásánál bukna felszínre egy kartellezés, ami még Szlovéniát is magával rántaná.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
29.
10:04
Milliárdos kárt okozó munkaerő-kölcsönző bűnszervezetet számolt fel a NAV

Milliárdos kárt okozó munkaerő-kölcsönző bűnszervezetet számolt fel a NAV

A Merkúr Bevetési Egység rajtaütésével és elfogásokkal kezdődött az a nagyszabású akció, amelyben a NAV pénzügyi nyomozói újabb, kiterjedt bűnszervezet irányítóit vették őrizetbe. A vagyonvédelmi tevékenységet végző cégek több mint egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek, a bűnszervezet feje és fő segítői már előzetes letartóztatásban vannak - adta hírül a NAV.

Szerző(k): Domokos László
10.
29.
08:34
Szlovák újságíró-gyilkosság: a szálak Magyarországra is vezetnek

Szlovák újságíró-gyilkosság: a szálak Magyarországra is vezetnek

Két magyar férfi került a Ján Kuciak gyilkosai után nyomozó szlovák hatóságok látókörébe, az egyiktől szerezhették be azt a fegyvert, amivel megölték az oknyomozó újságírót és barátnőjét - írta a hvg.hu. A nyomozásba bevonták a magyar rendőrséget, amely több helyszínen tartott házkutatást, többek közt Budapesten, Kecskeméten és Zebegényben.

Szerző(k): Domokos László