Elhagyhatják a szicíliai Catania kikötőjében hétfő óta veszteglő mentőhajót a fedélzetén lévő menedékkérők – jelentette be szombaton Matteo Salvini olasz belügyminiszter.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy tulajdonos - több lakrészből álló - házába betörtek és tisztességesen kirámolták valamennyi lakrészt, a széfet például láncfűrésszel vágták ki a szekrényből. A biztosító nagyon nem akarta megfizetni a rongálási kár nagyobb részét és az elvitt nyakkendőket sem. A bíróság azonban kötelezte erre.
Szerző(k): Németh GézaNyomozás indul Törökországban több száz olyan internetes profil ellen, amelyek a közösségi médiában a hatóságok szerint a líra árfolyamesését kiprovokáló bejegyzéseket tettek közzé - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász PéterKöltségvetési csalás miatt nyomozás indult a bocskaikerti fogadó ügyben - adta hírül a 444.hu. Az EU-támogatással épült vendégházat a polgármester sógornője használta.
Szerző(k): Domokos ErikaA patikákba került szennyezett vérnyomáscsökkentő gyógyszerek kapcsán a szocialista Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdést nyújtott be Polt Péter legfőbb ügyészhez, hogy mikor indul nyomozás az ügyben, mivel szerinte ezek a készítmények több százezer ember egészségére jelenthetnek veszélyt, ezért meg kellene találni a felelősöket.
Szerző(k): Domokos ErikaNincs Gyárfás Tamásra nézve bizonyító erejű, úgynevezett ász-irat a nyomozók kezében Fenyő János meggyilkolása kapcsán - nyilatkozta a Magyar Időknek a Fenyő-gyilkosság miatt előállított vállalkozó védője, Bánáti János ügyvéd. Gyárfás állítólag visszakapta az útlevelét és el is utazik Glasgowba.
Szerző(k): Szabó DánielJán Kuciak újságíró, akit barátnőjével együtt meggyilkoltak jó nyomon járhatott, legalábbis erre utal, hogy az internetes portál, amelynél dolgozott a munkát folytatva új információkat tárt fel a magyar határtól nem is olyan messze folyó pénzmosási ügyben.
Szerző(k): Barabás JúliaHétfőtől éveket faraghat le a várható börtönéveiből az, aki megállapodik az ügyésszel, beismeri bűnét és lemond a tárgyalásról. Az egyezséget a bírónak is jóvá kell hagyni - írja cikkében a Zoom.hu. Az is változás, hogy az ügyész irányítja majd a nyomozást, ha már van gyanúsítottja egy ügynek.
Szerző(k): Domokos Erika