A Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban felbujtással gyanúsított vállalkozót, a Magyar Úszószövetség korábbi elnökét kedden állították elő. Csütörtökön abszurdnak nevezte a vele kapcsolatban felmerült gyanút. Összevágott hordaléknak nevezte az állítólagos hangfelvételt, amely alapján intézkedtek ellene.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön hatékonyabb tagállami és uniós szabályok elfogadása mellett foglaltak állást az újságírók védelme érdekében - idézi az MTI az uniós parlament sajtószolgálatát.
Szerző(k): Szabó DánielFenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsítja a Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét, Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a PestiSrácok.hu, amely szerint kedden előállították és kihallgatták a vállalkozót. Az értesüléseket az Országos Rendőr-főkapitányság is megerősítette.
Szerző(k): Szabó DánielA balatonalmádi rendőrök vádemelési javaslattal fejeztek be egy 38 éves tatai férfi ellen indított nyomozást, aki korábban térfigyelő kamerák antennáit lopta el.
Szerző(k): Szabó DánielTanúként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Busch Balázs ügyészt, aki a különösen jelentős kárt okozó csalással gyanúsított sztárügyvéd, Busch Béla fia. A Magyar Nemzet értesülései szerint akár már májusban vádat emelhetnek a volt bíró, az ELTE jogi karának egykori tanszékvezetője ellen - számolt be a 24.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóHázkutatást tartott a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Donald Trump amerikai elnök ügyvédje és bizalmasa, Michael Cohen irodájában és otthonában, Trump szégyenteljesnek nevezte az eljárást - írja az MTI a The New York TImesra hivatkozva.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaIsmét felhívást tett közzé a rendőrség Sz. Gáborné csengeri lakos ügyében.
Szerző(k): Szász PéterTerrorszervezetekhez is juthatott a Magyarországról arab számlákra menekített korrupciós eurómilliárdokból - írja a Kroner Zeitung alapján a Hír TV.
Szerző(k): Szabó Dániel