Gyenge kezdés után nagy veszteséggel fejezték be a csütörtöki kereskedést, egyúttal június hónap utolsó napját a főbb európai értékpapírpiacok. Az európai indexek a második negyedévet több mint tíz százalék veszteséggel fejezték be, a milánói index 16 százalékot esett három hónap alatt.
Szerző(k): Szász PéterCasus bellinek, vagyis háborús oknak tekintheti Oroszország a nyugati szankciókat - mondta Dmitrij Medvegyev, a Vlagyimir Putyin által elnökölt orosz Biztonsági Tanács titkárhelyettese. A volt orosz elnök nyugati korlátozásokat "bunkónak és cinikusnak" ítélte - írja az AP. A kijelentés érdekessége, hogy Medvegyev most nem igyekezett a szankciók hatását bagatellizálni.
Szerző(k): Szász PéterTénylegesen vannak olyan szankciók, amik hatásosak és lerövidíthetik a háborút. Nincsen józan alternatívájuk, ellenben vissza is üthetnek az azokat kivető országokra. Nem zárható ki, hogy az EU idővel belefárad a szankciókba, de ezt meg is lehet előzni. A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint az sem jó, ha a magyar kormány elutasítóan mutatja be a szankciókat, mert negatív irányba tereli a közgondolkodást, de az átgondolatlan lépések akár Oroszország pártjára is állíthatják az embereket.
Szerző(k): Nagy MartinGyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A londoni FTSE100 index 0,56 százalékos, a frankfurti DAX30 index 0,30 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,42 százalékos mínuszban indított.
Szerző(k): Szász PéterIndexcsökkenéssel fejeződött be a szerdai tőzsdenap a vezető európai értékpapírpiacokon az elmúlt három napja tartó árfolyamemelkedés után. A hangulatot rontotta, hogy az Európai Bizottság felmérésének előzetes eredménye alapján júniusban a várt javulás helyett tovább romlott a májusihoz képest a fogyasztói hangulat az euróövezetben és a 2020 áprilisi mélypont közelébe került.
Szerző(k): Szász PéterMár látszik, hogy az idei idegenforgalom szezon kiváló lesz Európában, mert az itt élők be akarják pótolni az elmúlt két évben elmaradt nyaralásukat. Az év utolsó harmada azonban sötétnek látszik, mert gazdasági recesszió jöhet. Lehet, hogy a kereslet csökkenése miatt ősszel sokkal kedvezőbb feltételekkel indulhatnak útnak a külföldre vágyók.
Szerző(k): Komócsin SándorVlagyimir Putyin orosz államfő háborúja Ukrajna ellen tragikus értelemben elérte a célját: lelkileg húzott határt a Nyugat és Oroszország közé. Más szóval porig rombolta országa úgynevezett soft powerét, tehát azt a kulturális befolyást, amelyet minden nagy ország, nagy kultúra gyakorol szűkebb és tágabb környezetére.
Szerző(k): Komócsin SándorSzépen csendben két táborra oszlottak Ukrajna nyugati szövetségesei az orosz invázióval szemben folytatott harcában annak kapcsán, hogy mi a Nyugat célja a háborúban. Hasonló helyzetben volt már az Egyesült Államok a vietnámi háború idején, amikor az ország vezetése nem tudta időben eldönteni, mit is akar elérni a fegyveres konfliktussal. Amit célul tűzhettek volna akkor, az most kevés lehet.
Szerző(k): Komócsin Sándor