A nyugdíj összegének újraszámítása július vége óta bármikor kérhető, ha a kalkuláció eredményeként magasabb összeg jön ki, akkor a jövőben az jár az érintetteknek.
Szerző(k): Csernátony CsabaSzerbiában csak találgatják a szakértők, hogy a kisnyugdíjasok, akik több száz ezren vannak, hogyan tartják fenn magukat. A hétmilliós országban egymillió nyugdíjas százezer forintnak megfelelő összegnél nem kap többet.
Szerző(k): Komócsin SándorŐsztől tovább emelkedik az infláció, miközben a nyugdíjemelés jelenlegi módszere "a boldog békeidőben" alakult ki, amikor jóval kisebb volt a pénzromlás.
Szerző(k): Domokos LászlóA főpolgármester egy korábbi vállalását teljesíti: a nyugdíjasokon túl más rászoruló háztartások is éves szintű támogatásban részesülhetnek.
Szerző(k): Sasvári MarcellA kormány már jelezte, hogy a nyugdíjasok novemberben számíthatnak plusz kifizetésre: mivel az első két negyedévben a várakozásokon felül teljesített a gazdaság, nyugdíjprémiumot utal majd az állam. Viszont az infláció gyorsulása, a rezsicsökkentés részleges kivezetése mind rontja a nyugdíjasok megélhetését. Éppen ezért már havi vagy negyedéves nyugdíjemelést javasol a nyugdíjszakértő a kormánynak.
Szerző(k): Szabó DánielNem várhatnak az alacsonyabb keresetűek és a nyugdíjasok külön támogatásra a rezsicsökkentés részleges kivezetésével kapcsolatban, a kormány viszont biztosítja az átlagfogyasztásig a támogatást – közölte a Napi.hu kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi rendkívüli kormányinfón. Mint ígérte, két héten belül további rendeleteket jelentenek be, amellyel segítenek a lakosságnak a fogyasztáscsökkentésben.
Szerző(k): Szabó DánielAki azt gondolja, hogy szürreális dolgok csak Kelet-Európában történnek, arra rácáfolt a brit nyugdíjfolyósító intézet, amely mindenáron el akarja kerülni, hogy olyanoknak fizessen, akik már nincsenek az élők sorában. Felvetődött a kérdés: kinek kell bizonyítania, hogy valaki él, a nyugdíjfolyósítónak vagy a nyugdíjasnak.
Szerző(k): Komócsin SándorMind a munkaadókat, mind a nyugdíj mellett munkát végzőket érinti, hogy szeptembertől változik egy jogszabály - hívja fel a figyelmet az ado.hu.
Szerző(k): Szász Péter