A járulék-túlfizetés nem jár plusz nyugdíjjogosultsággal, ellenben ha a vállalkozónak (egyéni vállalkozó, társas vállalkozás tagja, segítő családtag) nyugdíjjárulék-tartozása van, akkor a be nem fizetett járulékkal érintett időszak addig nem vehető figyelembe szolgálati időként, amíg a tartozást nem rendezik - mondta a 24-hu-nak Farkas András nyugdíjszakértő.
Szerző(k): Szász PéterHa a vártnál jobban megemelkedik az infláció, akkor a kormány év közben, júniusban nyugdíjemelést biztosít – jelentette be Tállai András pénzügyminiszter-helyettese.
Szerző(k): Domokos LászlóAz inflációs nyomás miatt kivételes, évközi nyugdíjemelésről döntött a kormány, amelyet júniusban és novemberben folyósítanának. A rendszer jellegéből fakadóan viszont a korrekció csekély segítséget jelent azoknak, akiket az áremelkedés a legjobban sújt: hiszen a nyugdíjával arányos emelésben részesül az is, aki 60 ezer és az is, aki 600 ezer forintos ellátást kap. Vagyis ismét a "nagynyugdíjasok" járnak jobban. Farkas András szerint emiatt arra lesz szükség, hogy a szegényebb nyugdíjasok idén rendkívüli segélyt kapjanak, amelyre a fedezet is meglehet a büdzsében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÉrvénybe lépett kedden a páneurópai magánnyugdíj-termékről szóló egységes, európai uniós magánnyugdíj-szabályokra vonatkozó rendelet (PEPP), az új szabályok segítségével könnyebbé válik majd a nyugdíjas évekre való takarékoskodás - közölte az Európai Bizottság.
Szerző(k): Szász PéterEgy felmérés szerint nyolcszázezer nyugdíjas jelezte, hogy rugalmas feltételekkel újra dolgozna - mondta Kósa Lajos, az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke hétfőn Debrecenben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyReális az esélye, hogy a következő egy-két hónapban nyugdíj-kiegészítést kapnak az idősek. A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozatának elnöke, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapítója szerint a kormány most mindent bevet, hogy megnyerje a nyugdíjas szavazókat, akik vegyes indexálás kivezetése miatt ellátásuk 25 százalékát veszítették el, ami közel félmillió forint veszteség egy évben.
Szerző(k): Szepesi AnitaA 2022 januári 5 százalékos nyugdíjemelés biztosan nem fedezi a fogyasztói árak idei emelkedését, ami ráadásul veszedelmesen fölgyorsulhat a következő hónapokban, elsősorban a háború okozta drámai energiaár-emelkedés és élelmiszerimport-akadályok miatt - figyelmeztet Farkas András nyugdíjszakértő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA 2022. januári 5 százalékos nyugdíjemelés biztosan nem fedezi a fogyasztói árak idei emelkedését, ami ráadásul veszedelmesen gyorsulhat a következő hónapokban, elsősorban a háború okozta drámai energiaár-emelkedés és élelmiszerimport-akadályok miatt - hívta fel a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő.
Szerző(k): Domokos László