Öregségi nyugdíjat csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet igénybe venni, de 2012 előtt máshogy működött a rendszer. Most már csak a nők 40 kedvezmény eredményez korengedményt, de korábban a rokkantsági nyugdíjasok helyzete is más volt. Az 1955-ös generációban többeket érinthet, hogy az egykori juttatást, melyet most rokkantsági ellátásnak hívnak, hogy változik át nyugdíjra és hogyan kell kérniük az átváltást, valamint mikor kaphatnak emelést.
Szerző(k): Szabó DánielAnnak, aki Nők 40-nel készül nyugdíjba, nagyon érdemes figyelnie az igénylés benyújtási időpontjának megválasztásával, mert a nyugdíjszámítás során a szolgálati idő teljes években kifejezett hosszától függő nyugdíjszorzót alkalmaznak. Így akár néhány napon is múlhat, hogy az illető 2 százalékkal több, vagy kevesebb nyugdíjra szerez majd jogosultságot - magyarázta Farkas András, a Karc FM rádió Spájz című műsorában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz eurózóna vérszegény növekedése és az alacsony inflációja nagyon hasonlít arra, amit Japánt jellemzi a 90-es évek eleje óta. Az ING elemzői szerint a jövője is ahhoz fog hasonlítani, s a nyugdíjkorhatár emelése is a lehetőségek között szerepel a társadalom elöregedése miatt növekvő munkaerőhiány kezelésére.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNem állnak összhangban a közösségi joggal a lengyel bírák nyugdíjazására vonatkozó, 2017-ben elfogadott szabályok, ugyanis sértik a nemi diszkrimináció tilalmát, illetve a bírák függetlenségének és elmozdíthatatlanságának elvét is - foglalt állást csütörtökön az Európai Bíróság főtanácsnoka.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz új mérési módszer ellenére is egy hét alatt 72,4-ről 71,7 százalékra csökkent Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatottsága - derült ki a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.
Szerző(k): Szász PéterHátra arcra kényszerülhet a lengyel kormány, amely hatalomra kerülésekor egyebek mellett egy nagyvonalú nyugdíjkorhatár-csökkentéssel honorálta a szavazóknak a belé helyezett bizalmat.
Szerző(k): Barabás JúliaAz egyik legtöbb fejtörést okozó probléma a kedvezményes nyugdíjra jogosultságot szerzett hölgyek számára az, hogy mikor érdemes igényelniük ezt a kedvezményes nyugellátást? Érdemes sorra vennünk a megfontolást érdemlő körülményeket - figyelmeztet blogján Farkas András nyugdíjszakértő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegtévesztő a definíció, hogy az özvegyi nyugdíj jár a pár másik tagjának, ha öregségi nyugdíjas lesz. Viszont ez nem a nyugdíjfolyósítás kezdetét jelenti: ha valaki korengedményesen lesz jogosult, akkor még nem kapja meg az elhunyt után járó járandóságot.
Szerző(k): Szabó Dániel