Az idősek világnapja alkalmából megszólaltak az ellenzéki pártok is. Korózs Lajos, a parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke egységesen 120 ezer forintos 13. havi nyugdíj bevezetését javasolta. Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese igazságos nyugdíjemelést és 50 ezer forintos nyugdíjminimumot követelt - tudósított az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagy felelőtlenség a magyar nyugdíjrendszer összeomlásával, a nyugdíjak drasztikus csökkenésével ijesztgetni. Eközben viszont több, igen ritkán hangoztatott dolog létezik, ami jelentősen ronthatja nyugdíjasok millióinak pozícióit: így különös módon az oktatás átalakítása, a kivándorlás, valamint az egykulcsos adórendszer. Egyebek közt ezekről nyilatkozott lapunknak Szikra Dorottya, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagy felháborodást keltene, ha a csökkentenék a nyugdíjakat, de nem zárható ki egy ilyen kamikaze jellegű lépés az ország vezetésétől, ha nem marad más lehetőség a nyugdíjkassza fenntartására. Más kérdés, milyen trükkös módszerrel valósítanák meg ezt.
Szerző(k): Komócsin SándorA nyugdíjrendszer összeomlásának forgatókönyvét vázolja fel egy szakértő annak kapcsán, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktor miniszterelnököt. A nyugdíj belátható időn belül jelképessé válik.
Szerző(k): Komócsin SándorAz ukrán nyugdíjreform és földreform végrehajtásának a sikerességétől teszi függővé a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az újabb hitelrészlet folyósítását Kijevnek.
Szerző(k): Papp ZsoltBajba került a lengyel kormány a tavaly bevezetett nyugdíjreform miatt, pedig csak ősszel élhetnek először az emberek azzal a lehetőséggel, hogy a korábbinál hamarabb vonulnak vissza. Komoly összeget ígérnek azoknak, aki vállalják, hogy tovább dolgoznak.
Szerző(k): Barabás JúliaA jövőre esedékes minimálbér-emelés miatt is bajba kerülhetnek a nyugdíj előtt állók, mert ha a cégek nem tudják kigazdálkodni a költségnövekedés fedezetét, akkor 4-6 órás foglalkoztatásra állhatnak át, ami csökkentené az érintettek szolgálati idejét, és ezzel nyugdíjának összegét.
Szerző(k): EconomxGyújtogatással súlyosbított tüntetéseken tiltakoztak több ezren Chilében a kötelező magánnyugdíjrendszer ellen, amely igen halvány nyugdíjakat folyósít a pénztárak tagjainak. A hiba nem az öngondoskodás rendszerében van.
Szerző(k): Economx