A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló kormányrendelet emeli a főállású kisadózók járulékalapját. A leginkább sújtott iparágak kisadózói négy hónapra vonatkozóan (március, április, május és június) mentesülnek a tételes adó alól - figyelmeztet a nyugdíjguru.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA GDP-hez mérten kisebb lett az állam ráfordítása az idősek ellátására az elmúlt négy évben, ás a következő években még kisebb lesz az ilyen típusú kiadások aránya. Vagyis hiába növekszik a magyar gazdaság, de a nyugdíjasokra kisebb arányban költ már most és majd a későbbiekben is az állam
Szerző(k): Szabó DánielA Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület (NYPOE) kezdeményezi, hogy az átlagnyugdíj összegénél alacsonyabb havi ellátásban részesülő idősek részesüljenek a jelenlegi öregségi nyugellátásukkal azonos összegű „szenior kölcsönben”, mivel őket kiemelten sújtja a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett negatív hatások.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA 13. havi nyugdíjat nehéz elutasítani, viszont ha egy plafonnal maximalizálják, akkor a méltánytalanságot, a rossz célzás által okozott kárt minimalizálni lehetne. Olyan korrekciót kellene kidolgozni, amely minden nyugdíjasnál figyelembe veszi a születési évét, a szolgálati idejét, a nyugdíjba vonulási életkorát, és a jelenlegi nyugdíját. Ezt azonban a kormány minden bizonnyal nem veszi fontolóra - vélekedik Simonovits András nyugdíjszakértő, a G7.hu-n megjelent elemzésében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNemhogy nem él jobban a nyugdíjasok kétharmada az idei 2,8 százalékos nyugdíjemelés után, de az emelést jócskán meghaladó infláció miatt még tovább romlottak anyagi körülményeik. Magyarországon több mint 17 ezer idős ember még 28 500 forintot sem kap egy hónapban. Rajtuk az sem segít érdemben, hogy 2021 februárjában plusz egyheti pénzt kapnak majd a koronavírussal kapcsolatos válságintézkedések részeként - olvasható a Népszava riportjában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyGulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az április 16-i kormányinfón ismertette, hogy mekkora összegre számíthatnak a nyugdíjasok évről évre 13. havi nyugdíj jogcímen. Ha a megoldást nem finomítják, az tovább élezheti a magyar nyugdíjrendszer amúgy is komoly egyensúlytalanságait. Van, akinek félmillióval lehet nagyobb a nyugdíja így jövő februárban, más viszont még 7125 forintnál sem kap majd többet - derül ki a Pénzcentrum számításaiból.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy hónappal ezelőtt a kormányközeli Világgazdaság pendítette meg, hogy a nyugdíjprémium kifizetése akár el is maradhat idén, ha a gazdasági kilátások tovább romlanak. A koronavírus-járvány okozta válság azóta tovagyűrűzött és immár az MNB legoptimistább becslése szerint sem lesz meg a nyugdíjprémium alapfeltételeként meghatározott 3,5 százalékos GDP-növekedés. Jövőre lesz viszont a 13. havi nyugdíjra tervezett egyheti plusz juttatás, amely az eddig remélthez képest még soványabb kompenzációt jelent majd az érintetteknek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA veszélyhelyzet átírt jó néhány nyugellátásokkal kapcsolatos rendelkezést is, így ha a ennek során lenne szükséges valamely dokumentum beszerzése, benyújtása a nyugellátás továbbfolyósításához, vagy ebben az időszakban kellene meghatározott igazolást visszaküldeni a nyugdíjfolyósítóhoz, akkor arra haladékot ad a jogszabály - figyelmeztet Molnárné Balogh Márta tb-szakértő.
Szerző(k): K. Kiss Gergely