Az Európai Unió (EU) türelme egyre fogy, amelyet nagyon komolyan próbára tesz London - jelentette ki Michael Roth német EU-s ügyekért felelős államminiszter Brüsszelben, az uniós ügyekkel foglalkozó tanács ülésének szünetében kedden.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanJavult a gazdasági hangulat Németországban és az euróövezetben márciusban, immár az ötödik egymást követő hónapban a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNémetországban is elindulhat az 5G-s frekvenciákért folyó versenyfutás, ám az ország kormánya egyből egy nagy dilemma elé is kerül: miközben jelentős összegeket is zsebre vághatna az állam a frekvenciaárverésen, Európa legnagyobb gazdaságának nagy szüksége lenne a fejlesztésekre is, így a kormánynak arra is figyelnie kellene, hogy a pályázóknak maradjon forrása a hálózatok fejlesztésére is.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCsökkent a menedékkérők és szállásaik elleni bűncselekmények száma tavaly Németországban egy vasárnap ismertetett kormányzati kimutatás szerint.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanVálaszolt Emmanuel Macron francia államfő Európa-víziójára Annegret Kramp-Karrenbauer, a legnagyobb német kormánypárt, a CDU elnöke, és első hallásra óriási a távolság két vezető Európa-koncepciója között. A kérdés az, tényleg eltérő pályán mozognak-e vagy más az oka ellentétüknek?
Szerző(k): Komócsin SándorSzigorú megtakarítási programmal, létszámcsökkentéssel és a fejlesztés súlypontjának az elektromos autókra áthelyezésével kívánja a tavalyi nehéz év után ismét növekedési pályára állítani az Audi autógyárat Bram Schot vezérigazgató - írta az MTI a dpa-ra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentősen rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését az egyik vezető német gazdaságkutató intézet, a müncheni Ifo csütörtökön bemutatott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,1 százalék helyett csupán 0,6 százalékkal növekedhet idén - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elmúlt héten 64,8 százalékos részarányt produkáltak a megújuló energiaforrások (nap, szél, biomassza, víz) a németországi nettó energiatermelésben. Máris ostrom alá kerültek a hivatalosan csak a 2030-ra vállalt célszámok.
Szerző(k): Szabó M. István