A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet esetében az összes betét 27,8 milliárd forint, a zárolásokkal együtt a kártalanítási kötelezettség keretében 22,9 milliárd forintot kellett kifizetnünk - jelentette be Tóth István, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kommunikációs vezetője.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) igazgatótanácsa nem kellően megfontoltan döntött a Realbank tőkeemeléséről. A Befektető-védelmi Alap (Beva) rajta kívül álló okok miatt nem tudta maradéktalanul ellátni érdekvédelmi feladatát – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az alapoknál lefolytatott, 1998-99-re kiterjedő vizsgálata nyomán. A jelentés szerint az alapok működése megfelel a törvényi előírásoknak. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPI