Az orosz gazdaság idén 6, jövőre pedig 5 százalékkal bővül - áll az OECD jelentésében. Érdekes módon az orosz kormány a tavalyi 8,3 százalékos növekedés után eddig csak 5,5 százalékkal számolt idén és már azt is korábban bejelentette, hogy várhatóan lefelé módosítja a jövőre jelenleg 4,3 százalékos becslését. Az OECD tehát vagy derűlátóbb, vagy kevésbé tud számolni, vagy nem ismeri az orosz kormány becsléseit.
Szerző(k): Bana PéterA Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet (OECD) közzétette a tagállamok együttes bruttó hazai termékének (GDP) idei második negyedévi alakulására vonatkozó első összesítését. Eszerint a tárgyidőszakban a GDP az előző negyedévhez képest mindössze 0,1 százalékkal, 2000 második negyedéhez képest pedig 1,2 százalékkal emelkedett.
Szerző(k): NAPI