Akár két-háromezer céget is érinthet hazánkban az az új változás-bejelentési kötelezettség, amelyről a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adóelkerülés visszaszorítását célzó akcióterve nyomán hamarosan, a májusi „adósaláta” részeként szavazhat a magyar Országgyűlés. A nemzetközi cégcsoportok tagjainak a jogszabály hatálybalépését követően várhatóan csak néhány hónapjuk lesz majd arra, hogy teljesítsék a követelményeket, míg a mulasztással nemzetközi viszonylatban is példátlan mértékű bírságot kockáztatnak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA legnagyobb 20 európai bank 2015-ben mintegy 25 milliárd eurónyi profitot mutatott ki az adóparadicsomokban, azaz nyereségük negyede után nem, vagy csak alig adóztak. Többszáz millió eurós profitok vándoroltak olyan országokba, ahol egy árva alkalmazottja sem volt az adott pénzintézeteknek. Az Oxfam tanulmánya szerint azonban a bankok csak a jéghegy csúcsát jelentik.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA törvényesített és a rendszerszintű korrupció iskolapéldája a magyar letelepedési kötvényprogram – állapította meg a Transparency International Magyarország (TI) és az Investment Migration Council közös tanulmánya.
Szerző(k): Domokos ErikaHét hitelintézetnél lehet igénybe venni az új adóamnesztiát azoknak, akik haza szeretnék hozni vagyonukat. Az ügyfeleknek kiemelt diszkréciót biztosítanak a bankok. A korábbi adóamnesztiában, a Stabilitás megtakarítási számla programban 2141-en vettek részt, ők 155 milliárdot mostak tisztára.
Szerző(k): Domokos ErikaNyolc gyanúsítottja van eddig a három éve rejtélyes körülmények között elhunyt Welsz Tamás által hátrahagyott teherautónyi dokumentum alapján költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indult nyomozásnak. Valamennyiüket közokirat-hamisítással gyanúsítják, és egyikük sem közszereplő - tudta meg a Nagy Andreától, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóHázkutatást tartottak a panamai hatóságok a nemzetközi offshore-botrány főszereplőjévé vált Mossack-Fonseca ügyvédi irodánál, és mindkét tulajdonost őrizetbe vették - írta a Süddeutsche Zeitung című német napilap híre alapján a MTI.
Szerző(k): Domokos LászlóRégi-új tulajdonoshoz került a hányatott sorsú Andrássy út 21. szám alatti ingatlan. A Sváb-palota néven is ismert épületet 2004-ben pályázat nélkül adta el, illetve cserélte el egy fürdőszobaüzletre a helyi önkormányzat.
Szerző(k): EconomxÚj keretek közé kerül az off-shore cég fogalma és új adóamnesztia szabályokat is tartalmaznak a karácsony előtt kihirdetett új adójogszabályok - hívta fel a figyelmet a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat csütörtöki közleményében.
Szerző(k): MTI-Eco