A telefonok szándékos lassítása sokakat kiborított, így az Apple nyílt levélben tudatta a felhasználóval, hogy kárpótolni fogják őket.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMessze a várakozások alatt teljesít a piacon az Apple idei csodatelefonja, az iPhone X, a cég a karácsonyi negyedévre kitűzött eladási célszámot 50 millióról 30 millióra csökkentette - írja az Index.hu a tajvani Economic Daily nyomán.
Szerző(k): Szász PéterHagyományos és intelligens megoldásokra épülő támogatási rendszert vezetett be a mobil parkolás megkönnyítésére a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a budapesti Tisztviselőtelepen és a József Attila lakótelepen.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz idősebb korosztályt nem szokták a nagy technikai forradalmárok között emlegetni, pedig lehet, hogy sok mindenben tévedünk velük kapcsolatban. A technológiára ők is nyitottak, az okostelefonok - vagy inkább a nagyobb méretű okoseszközök - pedig drámaian javíthatják az életkörülményeiket. Íme, egy kis ízelítő, miért lehet érdemes a nagyszülőket is digitalizálni.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA mostani meglepetésnek 3 millió ügyfél fog örülni.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA 2017/2018-as vasúti menetrend december 10-én lép életbe, a változás leginkább a Budapest-Nagykanizsa, a Fonyód-Kaposvár, a Budapest-Kaposvár, a Miskolc-Hidasnémeti, a Püspökladány-Biharkeresztes és Budapest-Kelebia vonalon jelentős - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz okos eszközök biztonságos és zavarmentes kommunikációját biztosító, úgynevezett NarrowBand-IoT (NB-IoT) hálózatot indított a Magyar Telekom Budapesten.
Szerző(k): Szepesi AnitaA jövőben bárki számára könnyen hozzáférhető válnak az állami vagyonnyilvántartási adatok, és javul az ingatlangazdálkodás hatékonysága is, azoknak a fejlesztéseknek köszönhetően, amelyeket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által vezetett konzorcium 2,549 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatása fedez - adta hírül az MNV.
Szerző(k): Domokos László