Hiába kezdték jól az évet, pocsékul szerepelt idén a feltörekvő országok tőzsdéi a fejlettekhez képest. Ráadásul most egyre több a gazdaságaikat fenyegető veszély.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz iráni média szerint több hajóból álló amerikai erők megpróbálták feltartóztatni az egyik tartályhajójukat az Ománi-öbölben - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA világ legnagyobb kőolajipari vállalatának, a szaúd-arábiai Aramcónak harmincezer-négyszáz milliárd dollárra, 2,6-szorosára nőtt a harmadik negyedévben az adózás utáni eredménye.
Szerző(k): Rácz GergőA Vörös-tengeren egy vízben rozsdásodó és széteső tartályhajóból származó olajszennyezés hatása a vártnál sokkal szélesebb körű lehet: 8 millió ember veszítheti el az ivóvízhozzáférését. Jemen Vörös-tengeri halállományának jelentős része három héten belül elpusztulhat, ha nem történnek lépések. Súlyos veszteségeket okozhat a globális szállítmányozásban is.
Szerző(k): Szabó DánielA nagy befektetők egyre inkább elfordultak a zöld átalakulás és a fenntarthatóság jegyében sok, hagyományos energetikai cégtől, azonban a részvényeket, amelyeket eladtak, élelmes hedge fundok vásárolták meg. Ezek az alapok most hatalmasat kaszálnak az áremelkedésen.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEgy tengeralatti olajvezeték szivárgása miatt, több mint 572 ezer liter olaj szivárgott a Csendes-óceánba. A hatalmas olajszőnyeg miatt le kellett zárni a Los Angelestől délre található Huntington Beach településének strandjait.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzakértők szerint télre csinos kis energiaválság alakulhat ki részben azért, mert a kínai vezetés el akarja kerülni, hogy a februári pekingi téli olimpiai játékok idején - az évnek ebben az időszakában a kínai nagyvárosokat beterítő - szmog rossz képet fessen a kommunizmust építő országról.
Szerző(k): Komócsin SándorNem elég, hogy az üzemanyagok ára hétről hétre emelkedik és történelmi csúcsokat dönt, a Brent ára három éve nem látott szintre nőtt
Szerző(k): Szász Péter