A főváros, a kormány és a Magyar Olimpiai Bizottság mondhatja vissza Budapest 2024-es olimpiai pályázatát, de Borkai Zsolt MOB-elnök szerint a sportszövetség lesz az utolsó, aki ezt megteszi. Úgy látja, hogy nehéz helyzetbe került a magyar pályázat, a pártpolitikát okolja.
Szerző(k): Szabó DánielA Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai a következő hónapokban ide-oda utaznak a 2024-es játékok megrendezésére pályázó városok között, hogy felmérjék a felkészülés szintjét. Már Budapest megingása előtt nagy fejtörést okozott, hogy kevés a pályázó, így az is lehet, hogy egyszerre osztják ki a 2024-es és 2028-as helyszínt. A magyar főváros így mindkettő időpontot bukhatja.
Szerző(k): Komócsin SándorA miniszterelnök a parlament folyosóján beszélt újságíróknak a budapesti olimpiáról.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSorolta az adatokat Orbán Viktor miniszterelnök évindító beszédében: tavaly nőtt a GDP, a gazdaság, a kiskereskedelem és a foglalkoztatottság, 2010-2016 között hatalmas lehetőséget harcolt ki a magyar gazdaság, így 2017 az áttörés éve lesz. Olimpiáról, népszavazásról a miniszterelnök nem beszélt.
Szerző(k): Papp ZsoltA Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetése szerint az olimpiaellenes aláírásgyűjtés hatására jelentősen csökkentek Magyarország esélyei arra, hogy ötkarikás játékokat rendezhessen. Éppen ezért a szervezet felfüggeszti a megkötött szerződéseket, új megrendelést nem ad ki, és nem használja fel a pályázatra elkülönített költségvetést.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMivel az ország GDP-jének negyven százalékát a budapestiek termelik és a főváros adósságállománya 2020-ra eléri a 160 milliárd forintot, az olimpiarendezésre szánt pénz nagy részét a fővárosra kell fordítani - mondta Csárdi Antal, LMP fővárosi közgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÖsszességében a megkérdezettek egyharmada támogatja, kétharmada ellenzi a 2024-es budapesti olimpia megrendezését - derül ki abból a reprezentatív kutatásból, amelyet a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, február 9-14. között készített.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanOrbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere péntek este hosszabb megbeszélést folytatott a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról - tájékoztatta az MTI-t közös közleményben Szűcs-Somlyó Mária, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerző(k): Szepesi Anita