Az elmúlt egy héten 118-an vesztették életüket a Covid-19 miatt, szeptemberben volt olyan hét, amikor az elhunytak száma ennek számnak a felét sem érte el.
Szerző(k): Koncsek RitaAz alapító tudósok szerint még ebben az évtizedben elérhetővé válnak az oltóanyagok, amik közül néhány már a klinikai tesztelés szakaszáig jutott. Eközben azonban egy jogi vita is a cég nyakába szakadt.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonMegkezdődött a térítésmentesen kérhető influenza elleni oltóanyag eljuttatása a háziorvosokhoz – tudta meg a Népszava a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK). Ám hiába biztosít az állam évről évre mintegy 1,3 millió adag influenza elleni oltóanyagot, egy átlagos évben a kvóta alig több mint felét adják be pácienseiknek az orvosok.
Szerző(k): Szász PéterTöbb kórházban, egyetemi központban és klinikákon is beadják a vakcinát. Az oltóanyagot a kockázatnak kitett személyek igényelhetik és ingyenesen meg is kapják. A védettséghez két oltásra van szükség - közölte az NNK.
Szerző(k): Koncsek RitaA majomhimlő elleni védőoltás az ország több pontján is igényelhető - írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), amely figyelembe véve a hazai járványügyi helyzetet, a rendelkezésre álló vakcina mennyiségét és a nemzetközi ajánlásokat, egyeztetett a szakmai kollégium infektológia tagozatával, valamint az országos STD-centrummal, és kidolgozta oltási ajánlását.
Szerző(k): Szász PéterSzakemberek szerint idén az influenzajárvány kiterjedt lesz és sokkal korábban jelentkezik majd mint 2021-ben, ezt mutatják az ausztrál adatok. Az első vényköteles és térítéses vakcina már elérhető a patikákban. Eddig minden évben 1,3 millió adag ingyenes védőoltás volt elérhető a háziorvosoknál, de általában jóval kevesebbre tartottak igényt a páciensek.
Szerző(k): Koncsek RitaA friss heti adatok szerint az elmúlt héten majdnem 14 ezer új fertőzöttet regisztráltak, a kórházi ápolásra több mint 1700 beteg szorul, lélegeztetőgépen 32-en vannak, kétszer annyian, mint egy héttel korábban.
Szerző(k): Koncsek RitaA tudósoknak sikerült az egyik leghalálosabb rovart oltóanyag-szállító "rendszerré" alakítaniuk. Az Egyesült-Királyságban folytatott kísérletekben genetikailag módosították a moszkitókat, hogy azok a csípéseikkel malária-elleni oltóanyagot juttassanak az emberi szervezetbe. A maláriát is szúnyogok terjesztik - írja a BGR.
Szerző(k): Szász Péter