2020 augusztusában Oroszország volt az első ország, amely bejelentette, hogy működőképes és hatékony vakcinát fejlesztett a koronavírus ellen. A Szputnyik V vakcina mégsem hódította meg a világot, sőt, maga az orosz nép sem bízik benne. A vakcina kereskedelmi kilátásai felett a biztonságosságával és hatékonyságával kapcsolatos kérdések lebegnek, míg az sem biztos, hogy eleget tudnak gyártani belőle. Emiatt a pórul járt országok Vlagyimir Putyint és a Kremlt hibáztatják.
Szerző(k): Szabó DánielOrosz orvosok azt találták ki, hogy szembesítik az oltásellenes emberek hangadóit a koronavírus-betegség következményeivel a maga legdurvább valóságában. Ezért vállalták, hogy körbevezetik őket a legsúlyosabb betegeket kezelő kórházi osztályokon és a patológián.
Szerző(k): Komócsin SándorMagyarország két újabb országgal, Egyiptommal és a Maldív-szigetekkel állapodott meg a vakcinaigazolások kölcsönös elismeréséről - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielMegosztottak a tudósok abban, milyen meglepetéseket tartogathat még a koronavírus az embereknek. Vannak akik szerint lassan eléri kártékonyságának maximumát, mások attól tartanak, hogy jöhetnek a vakcinákkal szemben ellenálló, új mutációk. A vita nagyon tudományos, minkét félnek "döntő" érvei vannak.
Szerző(k): Komócsin SándorA francia kormány december 31-re halasztotta az Antillákon a koronavírus-járvány elleni oltási kötelezettséget az egészségügyi dolgozók és a tűzoltók számára, miután az intézkedéssel szembeni tiltakozásokból kinőtt általános szociális mozgalom néhány napja zavargásokká fajult.
Szerző(k): Szepesi AnitaA holland ügyvivő kormány péntek este újabb szigorításokat, közöttük éjszaki lezárásokat rendelt el a több mint két hete rendkívül magas számú koronavírus-fertőzött és az egyre súlyosbodó egészségügyi válság miatt.
Szerző(k): Szepesi AnitaMagyarország mégis részt vesz az EU harmadik vakcinavásárlási szerződésében, amelyet a Pfizer/BioNTech-kel kötöttek - tudta meg az Euronews.
Szerző(k): Domokos LászlóA parlamenti képviselők túlnyomó többsége legalább két oltást kapott már, és csak azért nem lehet tudni, hogy pontosan mi a helyzet, mert a például a KDMP indoklás nélkül nem méltatta válaszra az erről érdeklődő sajtómunkásokat.
Szerző(k): Komócsin Sándor