Szerbiában egyszerre támad a delta és az omikron koronavírus-változat, s bár az utóbbi enyhébb tüneteket okoz, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy lehetnek, akiket ez a vírustörzs is a padlóra visz.
Szerző(k): Komócsin SándorKarl Nehammer osztrák kancellár koronavírus-tesztje pozitív lett, a politikus három oltást kapott, így semmilyen tünetet nem tapasztalt magán - írja a The Local.
Szerző(k): Szász PéterRomániában a koronavírus-járvány felívelő ötödik hullámában meghatározóvá vált omikron vírusvariánshoz igazították a karanténszabályozást - erről pénteki ülésén döntött a járványügyi operatív törzs (CNSU) az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Sinopharm által gyártott fehérjealapú Covid-19 vakcina, amikor a kínai cég korábbi oltásának két adagja után emlékeztetőként adták be, erősebb antitestválaszt váltott ki az omikron-variáns ellen, mint az eredeti harmadik adagja - mutatta ki egy tanulmány.
Szerző(k): Szabó DánielElindult az ötödik hullám, az omikron variáns miatt több tízezer esetre lehet majd számítani Magyarországon, az oltatlanok félhetnek – idézi az Index Merkely Béla Kossuth Rádióban elhangzott interjúját. A Semmelweis Egyetem rektora azt is hangsúlyozta, hogy a teljes oltás a három oltás.
Szerző(k): Szepesi AnitaPéntekre virradóra 6524 új fertőzöttet azonosítottak, 101 beteg elhunyt. Egy nappal ezelőtt 6454 fő új fertőzöttről és 80 halálos áldozatról adtak hírt. Kórházban jelenleg 3070 beteget ápolnak, közülük 291 fő szorul invazív lélegeztetésre. A kórházi betegek száma egy nap alatt 31 fővel, a lélegeztetetteké 16 fővel csökkent. Az elvégzett tesztek 22,52 százaléka bizonyult pozitívnak. A legalább egy oltás felvett magyarok száma 5637 fővel gyarapodott.
Szerző(k): Szepesi AnitaBelgium arra számít, hogy január közepén elérheti a koronavírus-fertőzés jelenlegi, ötödik belgiumi hullámának csúcsát, amely a becslések szerint napi legkevesebb 30, de akár 125 ezer fertőzést jelenthet - közölte Steven Van Gucht virológus csütörtökön.
Szerző(k): Domokos ErikaA koronvírus-fertőzöttek száma Magyarországon ismét emelkedik, amelynek oka a rendkívül fertőző omikron variáns terjedése.
Szerző(k): Domokos László