A kormány összesen 3,24 milliárd forint támogatást ad az élelmiszer-automatásoknak. Egyes vélemények szerint sok automata eltűnhet, illetve árat emelhetnek, mert sokba kerül a bekötésük az adóhivatalhoz.
Szerző(k): Domokos ErikaMár maga Mark Zuckerberg sem örül annyira a Facebook szédületes tempójú növekedésének, az alapító-vezérigazgató „kicsit lassabban” eresztené rá a profittermelő gépezetet a csevegőszolgáltatásokra, így a Messengerre és a nemrég 22 milliárd dollárért felvásárolt WhatsAppra - írta a vg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóEurópa-szerte és Ausztráliában is drágul a PlayStation Pro, Magyarországon az éves előfizetés ára például 15 ezer helyett 18 ezer forint lesz - számolt be a 24.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóBencsáth Boldizsár adatbiztonsági szakértő szerint az úgynevezett zsarolóvírusok azért mostanában terjedtek el igazán, mert már van annyi számítógép, hogy a támadók elég pénzt tudjanak szerezni, míg korábban kevesebben használtak számítógépeket.
Szerző(k): Szász PéterA T-Systems Magyarország együttműködik a BKK e-jegy értékesítési projektje ügyében indított vizsgálatban - ígérte Kaszás Zoltán, a társaság vezérigazgatója szombaton a Facebookon megjelent nyilatkozatában, ahol egyben bocsánatot kért a kialakult helyzet miatt - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online értékesítési rendszerének bevezetésekor kialakult helyzet tisztázására Tarlós István főpolgármester vizsgálatot rendelt el - közölte a cég vezérigazgatója szombat este.
Szerző(k): Szepesi AnitaKora délután a BKK kiadott egy közleményt, mely szerint helyreállt az online értékesítés. A Közlekedő Tömeg-blog viszont azt közölte, amit egy buszos Futár-készülékről és az azon olvasható szövegről készült fotóval támasztott alá, hogy a webes bérletet bemondásra el kell fogadni, bemutatás nélkül - vette észre a Zoom.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaIsmét zavartalan a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online értékesítési rendszerének működése, az elektronikus ellenőrzés újra működik - tájékoztatta a cég szombaton délután az MTI-t.
Szerző(k): Szepesi Anita