A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) konzervatív német lap a Belgrád-Budapest vasútvonal korszerűsítésével, valamint Kína és a kelet- és közép-európai térség 16 országának budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványok gyártási folyamata a végéhez közeledik. A szükséges 2,7 millió darab utalványból az utalványforgalmazó Zrt. eddig több mint 2,5 milliót már elkészített és azokat el is juttatta a Magyar Postához, a hiányzó mennyiség gyártása a napokban befejeződik – mondta Uhrinyi Tamás, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. logisztikai igazgatója vasárnap Budapesten.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Frontiers of Freedom nevű republikánus szervezet egyik magyar származású szakértője írt nyílt levelet a magyar miniszterelnöknek. Ebben azt veti a szemére, hogy korrupt rendszert épített ki és veszélyes keleti politikusokkal barátkozik - vette észre Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője Miklós K. Radványi kritikáját.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar származású milliárdos három részes videókampányt tett közzé, hogy reagáljon az őt ért támadásokra, a legújabb nemzeti konzultációra. Soros a felvételeken azt mondja: elvi ellentét van közte és Orbán között, szerinte a magyar miniszterelnök sokat változott az elmúlt években.
Szerző(k): Szabó DánielReggeli rádiós beszédében reagált arra a hírre, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány civil központok létrehozását tervezi vidéken. A kormányfő arról is beszélt, nem számít, megtérül-e valaha a túlárazott belgrádi vasút - összegez a 24.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Magyar Érdemrend nagykeresztjének polgári tagozatával tüntették ki Bogsch Erik Széchenyi-díjas vegyészmérnököt, a Richter Gedeon Nyrt. elnökét szerdán a Sándor-palotában - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEgy új világgazdasági korszak megnyilvánulását látja Magyarország Kína felemelkedésében, amely hosszú ideig domináns eseménye lesz a világgazdaság alakulásának - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) kétnapos pénzügyi csúcstalálkozójának megnyitóján, Budapesten kedden.
Szerző(k): Szepesi AnitaMagyarország készen áll arra, hogy méltányos alkut kössön, hogy minél előbb le lehessen zárni a Magyarország és Horvátország történelmileg jó kapcsolatát mérgező vitát a Mol szerepéről az INA horvát energiavállalatban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután megbeszélést folytatott Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökkel.
Szerző(k): Domokos László