Jekatyerina Vinokurova és férje elhagyta Grúziát, ahol rokonuk esküvőjén vettek volna részt.
Szerző(k): EconomxAz olasz püspöki kar elnökét bízta meg Ferenc pápa a békemisszió vezetésével.
Szerző(k): EconomxA világ hét legfejlettebb iparú országának hirosimai csúcstalálkozója után "közelebb kerül a béke" az ukrajnai háborúban – írta az ukrán elnök a Twitteren szombaton, miután megérkezett Japánba.
Szerző(k): EconomxÚjabb rekordévre számít a Rheinmetall. A német védelmi és technológiai vállalat idei bevétele 20-30 százalékkal magasabb lehet a tavalyinál, miközben több milliárd euró értékű fegyverrel is támogatja Ukrajnát.
Szerző(k): EconomxBefejezte a kivonulást Oroszországból a Volkswagen csoport. A világ második legnagyobb autógyára sajtóhírek szerint 125 milliárd euróért adta át érdekeltségeit és részvényeit az új orosz tulajdonosnak.
Szerző(k): EconomxHárommilliárdos többletet találtak az USA költségvetésében, amit Ukrajnának szánnak. Így még több fegyvert és segélyszállítmányt kaphatnak a háborús övezetben. Katonai szakértők szerint azonban nem csak pénzre van szükség az országban.
Szerző(k): Horváth BalázsLondon még ebben az évben törvényt hoz az orosz gyémántok behozatalának betiltásáról, az Unió viszont eddig óvakodott ettől, hiszen azzal Antwerpen városát sújtaná elsősorban.
Szerző(k): Horváth TiborMég nem lehet tudni, hogy szándékosan rongálták meg, vagy csak meghibásodás történt.
Szerző(k): Varga Csenge