Miután 2021-ben sorra dőltek a rekordok a fintech szektorban, 2022-ben is folytatódó felívelést várt a piac. Azonban erre nem került sor. Kiapadtak a pénzcsapok, zuhanni kezdtek a cégértékek, elindultak a tömeges elbocsátások, és sorra dőltek be a cégek.
Szerző(k): EconomxAz ukrajnai háború a sajtószabadság helyzetének folyamatos romlását eredményezte szerte Európában, ahol jelentősen nőtt a fogvatartott újságírók száma.
Szerző(k): Varga CsengeAz orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalását kezdi el kedden a parlament, amely megvitatja a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos szabályok módosítását, valamint a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről szóló törvényvaslatot is.
Szerző(k): EconomxAz Ukrajna elleni orosz invázió modern módszereihez igazítva létrehozható lenne az agresszióért felelős törvényszék – jelentette ki a krími ügyészség vezetője. Ukrajna feladata az, hogy önállóan állapítsa meg, dokumentálja, és mondja ki a háborús bűnösök ítéletét.
Szerző(k): Horváth TiborLloyd Austin amerikai védelmi miniszter hétfőn arról beszélt, hogy a kelet-ukrajnai Bahmut városának inkább szimbolikus, mintsem operatív jelentősége van, és a város eleste nem feltétlenül jelenti azt, hogy Moszkva visszaszerezte volna a kezdeményezést a háborúban.
Szerző(k): Varga CsengeMárcius 8. helyett február 25-re halasztják el Ukrajnában a nőnap hivatalos ünnepét. Ukrajnában a több mint egy éve zajló orosz-ukrán konfliktus miatt idén március 8-án nem tartják meg a nemzetközi ünnepnapot, és helyette jövőre inkább egy új, ukrán nőnapot vezetnek be.
Szerző(k): Varga CsengeMeghiúsított egy orosz médiacsoport vezetője elleni merényletet az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az autójában akarta felrobbantani az orosz milliárdost az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) orosz szélsőséges csoportja.
Szerző(k): Varga CsengeAz orosz csapatok továbbra is folytatják a kísérletet az ostromlott kelet-ukrajnai Bahmut városának elfoglalására. Az ukrán fegyveres erők közölték, hogy a Kreml erői öt fronton támadnak Ukrajna keleti részén, köztük Bahmut közelében.
Szerző(k): Varga Csenge