A szlovák parlament egy csütörtöki határozatban újfent elítélte az orosz agressziót Ukrajnával szemben, illetve Oroszországot egy terrorizmust támogató államnak nyilvánította, az ottani rezsimet pedig terroristának.
Szerző(k): Horváth TiborMíg az orosz bankokra és oligarchákra már bevezettek korlátozásokat a nyugati országok, addig a mindennapi fogyasztói cikkeket gyártó cégek többsége továbbra is üzemel Oroszországban.
Szerző(k): Horváth BalázsTöbb száz gyerek vesztette életét az Ukrajnában zajló orosz-ukrán háború egy éve alatt, és milliók szorulnak sürgős segítségre – hívta fel a figyelmet az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) német tagja.
Szerző(k): Varga CsengeNémetország a korábbi ígéreteivel ellentétben csak fél Leopard 2-es harckocsikból álló zászlóaljat tud küldeni az Ukrán Fegyveres Erőknek.
Szerző(k): Csókási AnnamáriaUkrajna néhány hónapon belül készen áll az ellentámadás megindítására - mondta az ukrán védelmi miniszter. Minden a nyugati felszereléseken múlik.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz Oroszország és a Nyugat közötti európai konfrontáció békés rendezésére vonatkozó tervét szeretné megvitatni Ferenc pápa Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ferenc pápa ennek érdekében Moszkvába is kész elmenni.
Szerző(k): EconomxMoldova kedden ideiglenesen lezárta légterét, egy nappal azután, hogy a kelet-európai ország elnöke, Maia Sandu azzal vádolta meg Oroszországot, hogy kormánya megbuktatására készül.
Szerző(k): Varga CsengeNéhány hete kulcsfontosságú szinten jutott át a forint, majd rövid időre úgy tűnt, mégsem sikerül a kitörés. Végül nem tévedett a grafikon.
Szerző(k): Fellegi Tamás