Emmanuel Macronnak a nyugati csapatok Ukrajnába telepítését felvető nyilatkozata után arról írt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, hogy az uniónak fel kell készülnie a hadigazdálkodásra való átállásra és elkerülhetetlen a védelmi kiadások növelése.
Szerző(k): Gulyas ÁbelTavaly 13 milliárd forintból gazdálkodott a Magyar Vöröskereszt, a civilek jellemzően egy eurónyi összegből négy eurónyi hozzáadott értéket teremtenek, mondta Kardos István, a szervezet főigazgatója.
Szerző(k): Koncsek RitaMeghaladta a választási részvétel az oroszországi elnökválasztáson az előző, 2018-as voksolásét moszkvai idő szerint 15 órakor 69,46 százalékkal - közölte vasárnap az orosz Központi Választási Bizottság (CIK).
Szerző(k): EconomxA francia elnök szerint szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában.
Szerző(k): EconomxAndrzej Duda lengyel elnök szerint a NATO-tagállamoknak a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára kellene emelniük védelmi kiadásaikat. Oroszországban jelenleg is zajlik a háromnapos elnökválasztás, ám Vlagyimir Putyin orosz államfő újabb sikere már előre borítékolható. Az Európai Bizottság pedig javasolta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Bosznia-Hercegovinával. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA korábbinál optimistábban ítélik meg a világgazdaság növekedési kilátásait a globális vállalati szektor szereplői, és különösen jelentősen csökkent azoknak az üzleti vállalkozásoknak az aránya, amelyek a közel-keleti konfliktust tekintik az első számú globális kockázatnak.
Szerző(k): S. A. S.Három napig szavazhatnak péntektől az orosz állampolgárok az elnökválasztáson. Vlagyimir Putyin orosz elnök sikere garantált, a legtöbb, amit az ellenzéki gondolkodásúak tehetnek, hogy eleget tesznek Alekszej Navalnij elhunyt ellenzéki politikus utolsó kérésének, és vasárnap délben tömegesen jelennek meg a szavazófülkéknél. Ez akár egyfajta tüntetésnek is felfogható, a szakértő szerint azonban olyan tüntetés ez, amely végső soron mégis Putyinék malmára hajtja a vizet.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Szentszék hivatalos hírportálja kiemelte, hogy az egyházfő tevékenységének tizenegy évét mindig az igazságos és tartós béke reménye vezérelte, ám ezt többször is ellenségesen fogadták.
Szerző(k): Gulyas Ábel